Merkely Béla: A Semmelweis Egyetem mindig kiemelkedő szerepet játszott

A felsőoktatás versenyképességének növelését tűzte ki célul három fővárosi egyetem, aláírás. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Dr. Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, Dr. Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyete
Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
Vágólapra másolva!
A Semmelweis Egyetemnek (SE) mindig kiemelkedő szerepe volt nemcsak az oktatásban, a kutatásban és a gyógyításban, hanem történelmi pillanatokban is aktívan vett részt - mondta Merkely Béla, az intézmény rektora az egyetem megalapításának 250. évfordulóján tartott ünnepségen csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

Merkely Béla, az egyetem rektora a jubileum alkalmából tartott pohárköszöntőjében felidézte, hogy az 1848-as szabadságharcban a hallgatók és az orvosok fontos szerepet játszottak a sebesültek ellátásában; ezért az egyetem egy időre el is vesztette önállóságát, amit a kiegyezés után kapott csak vissza.

A két világháborúban is szervesen részt vett az intézmény az egészségügyi ellátásban,

1956-ban pedig a műegyetemista hallgatókkal közösen vettek részt a forradalom kirobbantásában és a későbbi harcokban a sebesültek ellátásában.

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Forrás: Origo

A Semmelweis Egyetem története pontosan 250 évvel ezelőtt, 1769. november 7-én kezdődött,

amikor Mária Terézia ellátta kézjegyével azt a dokumentumot, amivel elindult a magyar orvosképzés a Nagyszombati Egyetemen. Az egyetem először Budára, majd Pestre került, és ötven évvel ezelőtt vette fel Semmelweis Ignác orvos professzor nevét – idézte fel a rektor.

A pohárköszöntő után felvágták az egyetem címerével, az alapítás dátumával és Mária Terézia aláírás-másolatával díszített tortát.