November 29-től várja az adományozókat a Mikulásgyár

2019.11.07. 11:58

Az idén is a Millenáris Parkban nyitja meg kapuit a Mikulásgyár központi helyszíne, ahol november 29-től december 21-ig várják a rászorulók számára felajánlott tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szert, jó minőségű ruhát, játékot, könyvet, édességet - hangzott el a jótékonysági akció csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója, főszervezője elmondta: az idén 15. alkalommal gyűjtik a rászorulóknak szánt felajánlásokat. A szervezők ezúttal is családi programokkal, neves fellépőkkel, koncertekkel, gyerekelőadásokkal, olvasósarokkal, a hétvégéken tematikus programokkal várják a látogatókat a Millenáris Parkban.

A Millenáris Parkban november 29-én 11 órakor nyílik a Mikulásgyár, az ünnepségen részt vesz Joulupukki, a finn Mikulás is, aki december 1-jén és december 6-án is ellátogat a központi helyszínre.

Joulupukki, a lappföldi Mikulás a MikulásGyár karitatív akció tavalyi megnyitóján a budapesti Millenáris ParkbanForrás: MTI/Balogh Zoltán

Az adományozókat naponta 9 és 21 óra között fogadják.

A Millenáris Park mellett a Lurdy Házban is várják a felajánlókat, emellett a József Attila Színház előtere is gyűjtőponttá válik - mondta.

A Magyar Vöröskereszt a program kezdete óta stratégiai partnere az adománygyűjtő akciónak, amely szervezetük számára is óriási jelentőségű. Kétezernél több önkéntes és munkatárs vesz részt a programban, mintegy 120 tonna az az adománymennyiség, amely megfordul a Mikulásgyárban - sorolta a számokat Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt budapesti igazgatója.

A 15 éves Mikulásgyár munkáját méltatva hangsúlyozta: tízezres nagyságrendben szállítanak, akár naponta csomagokat a Magyar Vöröskereszthez, postáikon átlagosan naponta 400 csomagot adnak fel. Az adományok több postán is ingyen feladhatók, zárt, szállításra alkalmas csomagolásban. A küldeményekre rá kell írni csupa nagybetűvel, hogy Mikulásgyár - mondta Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője.

Matyi Alexandra, az Alexandra Kiadó ügyvezető igazgatója kiemelte, minden csomagban egy-egy ajándékkönyvet helyeznek el. Szólt arról is, hogy elkészült a Nagy Mikulásgyár mesekönyv, mintegy 100 illusztrált mesével.

A kampányhoz idén is felkértek hírességeket, hogy ismertségükkel a programra és az adományozásra irányítsák a figyelmet, népszerűsítsék a kezdeményezést.