Sok pénzt veszíthet, aki beengedi otthonába az erkélyt felújító csalókat

2019.11.08. 20:00

Legalább tíz embert csapott be az a csalópáros erkély felújítás ürügyén jutnak be a lakásokba. A módszerük az, hogy kiszedik az üveget az erkélyből, elviszik, majd nem sokkal később visszamennek, és azt mondják, hogy éppen nincs olyan üveg, ami passzolna, le kell gyártaniuk. Ehhez előleget kérnek, majd, amikor megkapják a pénzt, eltűnnek. Így járt az Origo egyik olvasója is, akitől végül több mint félmillió forintot szereztek meg. 

A férfi az anyja Budapest 17. kerületi lakásában akarta felújítatni az erkélyt idén nyáron. Épp kapóra jött az a szórólap, amelyet két férfi osztott. Az állt rajta, hogy egy nyári akción belül még 40 százalék kedezményt is adnak a megrendelőknek és 7 év garanciát az üvegre, az állapotfelmérés pedig ingyenes. Olvasónk, László felhívta a szórólapon lévő telefonszámot.

Kijöttek már mindjárt másnap - nagyon akartak jönni. Nem volt az, hogy majd megbeszélünk egy időpontot. Ketten voltak, kérdeztem tőlük, hogy mikor kezdik, azt mondták, hogy most azonnal.

- mondja a férfi.

A szórólapon még azt is kiemelték a csalók, hogy nincsen „rizikó", hiszen fizetni csak a munka végeztekor kell, nem kérnek előleget. De kértek, nem is keveset.

"Miből gondoltam volna, hogy nem átverés? Az egyik neki is állt kiverni az üvegeket, a másik meg mondta, hogy ő elmenne az üvegeshez, csak hát kellene hozzá a pénz, ezért elkért 260 ezer forintot. Úgy voltam vele, hogy ma csinálják, hát miért ne adnám oda?" - folytatja László.

Míg az egyikük elment az üvegért, addig a társa ott maradt a lakásban. Ezért sem merült fel a gyanú a férfiban, hogy csalásról lenne szó. A lakásban maradt csaló mindenhova követte a férfit, így láthatta azt is, amikor az egyik fiókból kivette a kért pénzt. Körülbelül 20 perc telt el, amikor visszament a csaló és azt mondta, hogy le kell gyártaniuk az új üveget. Mivel ez egy hoszsúhétvégén történt, pünkösdkor, hétfőn még minden zárva volt, a csalók pedig azt állították, hogy kedden befejezik az erkélyt. 

Ezután a két férfi elment, a család pedig ott maradt egy nagy lyukas erkéllyel, ráadásul a 10. emeleten.

Ha egy szélsőséges időjárás van, vagy éppen kiesik valami egy babakocsira, vagy egy ember fejére, akkor a rendőrök szerint az az én felelősségem. De mi is leeshettünk volna, ki sem mertünk menni az erkélyre. 

 - teszi hozzá László, aki napokig hívogatta a csalókat. 

Először még nyugtatták a férfit, azt hazudva, hogy nem sokára visszamennek, de aztán egyszer csak nem volt elérhető a telefonszámuk és a csalók eltűntek.

Ilyen életveszélyes állapotban hagyták ott a csalók az erkélyt.Forrás: Origo

Közben kiderült, hogy nemcsak a 260 ezer forintot szerezték meg a családtól: az a férfi, amelyik ott maradt a lakásban, ellopott 300 ezret, így összesen 560 ezerrel károsította meg őket.

László feljelentette őket a rendőrségen, és ekkor derült ki, hogy nem ő volt az egyetlen áldozat.  

Én vagyok a tízedik sértett, aki tett feljelentést, de van még több is, csak nem tettek feljelentést, mert szégyellik, hogy átverték őket.  

- magyarázza az átvert férfi.

Az ügyet a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon egyesítették, ugyanis az első áldozat ott tett feljelentést. 

Kiderült, hogy minden hamis: nemcsak a nevük, de a cégnév is, és álszórólapot osztogattak. Ekkor a férfi több erkély felújító vállalkozást is felhívott. Ott elmondták, hogy a csalópáros már két éve szedi áldozatait országszerte, és rendszeresen őket hívják fel az átvert emberek, hogy hozzák rendbe az erkélyüket. Sok helyen annyira szétszedték az erkélyt, hogy csaknem kidőlt.

Az ügyben a Miskolci Rendőrkapitányságon indult nyomozás csalás megalapozott gyanúja miatt.