Karácsony Gergely kitiltaná a dízel autókat Budapestről

2019.11.08. 15:34

Az Inforádiónak adott interjút Karácsony Gergely, amiben elmondta, hogy kitiltaná a dízel autókat Budapestről – számolt be a Hír TV. Az új főpolgármester eddig nem beszélt ezekről a terveiről.

Az új főpolgármester intézkedéseinek köszönhetően a jövőben jelentős nehézségekkel kell szembesülniük a budapesti autósoknak. Minekután Karácsony a Fővárosi Önkormányzat alakuló ülésén klímavészhelyzetet hirdetett ki 

most már az autók kitiltásáról beszélt. 

A főpolgármester azt is világossá tette, hogy ő nem szeretne járműveket látni a rakpartokon, sőt arra is célzott, hogy rövidesen hétvégén autómentessé teszti a Duna mindkét partját.

A Demokratikus Koalíció nem zárkózik el Karácsony Gergely tervétől. Barkóczi Balázs szóvivő azt mondta, hogy fontos a klímaváltozás elleni védekezés, de minden ilyen lépést egy széles körű társadalmi egyeztetésnek kell megelőznie.

Bár ez fontos kérdés, teljes körű társadalmi egyeztetésnek kell megelőznie. Tehát főpolgármester úrnak és a fővárosi testületnek előtte a budapestiekkel kell egyeztetni, már csak azért is, mert ahogy ön állította, nagyon sokan használnak dízel autót, sőt az áruszállítás is legtöbbször ilyen járműveken történik – mondta újságírói kérdésre a politikus.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK