Végig hallgatta fia haláltusáját a telefonban

2019.11.08. 16:46

Utolsó erejével próbált segítséget kérni anyjától egy férfi, de már nem tudott: rosszul lett és meghalt ausztriai albérletében. Tíz napig senki nem nyitotta rá a lakást, pedig édesanyja szólt a rendőröknek. A gyászoló anyának kellett bizonyítania, hogy az ő fia halt meg. Aztán kapott egy közel egymillió forintos számlát, és amíg nem fizet, nem hozhatja haza fia hamvait – számol az egészen elképesztő történetről a Ripost.

Kovács Krisztián és az édesanyja, Erzsébet szoros kapcsolatban álltak: hiába lakott a 40 éves férfi az ausztriai Gallspachban, mégis szinte minden nap beszéltek. Amióta pedig gondok voltak az egészségével, még gyakrabban.

Beszélgetés közben rosszul lett, bontotta a vonalat, és utána már hiába hívtam, nem vette fel senki – mesélte az anya a Ripost-nak.

Másnap már ki volt kapcsolva a férfi telefonja.

A nő azonnal elment a rendőrségre. Keszthelyen viszont azt a választ kapta, hogy nem kereshetnek eltűntként egy 40 éves férfit, csak mert nem éri el az anyukája. Végül közel tíz nap után a társasház lakóinak a nyomására a férfi főbérlője kinyitotta a lakását. A környéken élők azért intézkedtek, mert orrfacsaró szagok áradtak a garzonból. A férfi az ágya mellett holtan feküdt a földön. Teste olyannyira bomlásnak indult, hogy már nem lehetett azonosítani, így Erzsébetnek Gallspachba kellett utaznia, hogy igazolja: tényleg az ő fia halt meg.

„DNS-mintát vettek tőlem, és összevetették a holttestével. Amikor kiderült, hogy rokonok vagyunk, benyújtották a számlát: 2670 eurót, tehát közel egymillió forintot kell fizetnem, ha meg akarom kapni a hamvait. Mindent felszámítottak: a boncolást, a DNS-mintavételt, még a selyempárnát is, amit a feje alá tettek, amikor elhamvasztották" – sorolta Erzsébet.

Ezt azonban rokkantnyugdíjasként nem tudja hogy fogja kifizetni.