Ezzel védekezik a szikszói kettős gyilkosság gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
A szikszói polgárőrt, Sz. Sándort azzal gyanúsítják, hogy 2011-ben brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy nyugdíjas párt. A férfit tavaly fogták el, miután megtalálták a DNS-ét a helyszínen, valamint nincs alibije a gyilkosság időpontjára. A Blikk információi szerint a férfi most azzal védekezik, hogy ő épp máshol drogozott a gyilkosság idején.
Vágólapra másolva!

A két nyugdíjast az egyik szomszédjuk találta meg, mindketten egy-egy székhez voltak kötözve, halálra verték őket egy baltával. A Blikk információi szerint a gyilkossággal kapcsolatban a rendőrség lezárta a nyomozást. Sz. Sándor viszont most állt elő egy alibivel.

Az állítja, hogy a gyilkosság idejében nem volt a házaspár közelében, hanem a település határában füvezett.

Elmondása szerint azért csak most állt elő ezzel a történettel, mert szégyellte a családja előtt a kábítószerezést.

"Amikor a védencem elmondta, hogy hol tartózkodott a kérdéses időben, a rendőrség azonnal kirendelt egy szakértőt.

Ő a cellainformációk elemzését követően megállapította, hogy a gyanúsított az idős házaspár házának közelében volt, sőt még egy telefonhívást is lebonyolított a gyilkosság időpontjában.

Ennek ellenére védencem továbbra is kitart amellett, hogy nem ő követte el a gyilkosságot" – mondta a lapnak a férfi védője, dr. Lichy József.

Ahogy korábban megírtuk, 2011. április 16-án este egy magát rendőrnek kiadó férfi felhívta a házaspárt és azt mondta nekik, hogy idegenek bemásztak a kertjükbe, de rendőrség 10-15 percen belül ott lesznek, ezért kérte, hogy hagyják nyitva a kaput.

Ez gyanús lett nekik, ezért felhívták a 112-es segélyhívót. Az ügyeletes arra kérte őket, hogy ne nyissanak ajtót senkinek, zárkózzanak be.

Ezek után egy idegen csengetett az ajtón, de mire a rendőrség kiéért a férfi elment. Másnap késő este azonban beengedték a férfit, aki

kikötözte a 79 éves asszonyt és a 83 éves férjét, majd egy baltával halálra verte őket.

A holttesteket három nappal később találta meg az egyik szomszéd.

Sz. Sándort tavaly novemberben fogta el a rendőrség, a férfi megbukott a hazugságvizsgálaton, nincs alibije, valamint megtalálták a DNS-ét azokon a köteleken, amivel megkötözték a házaspárt.

A férfi különös kegyetlenséggel, több ember ellen elkövetett gyilkossággal gyanúsítják, akár élete végéig is börtönbe kerülhet.