Veszekedik az ellenzék Gyurcsány ügyvédje miatt

Czeglédy Csaba; Gyurcsány Ferenc
Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Ahogy az várható volt, véget is ért a látszólagos harmónia az ellenzéki oldalon. Ezúttal amiatt ugrott a helyi Momentum a DK-nak Erzsébetvárosban, mert Erzsébetvárosban és Újbudán is Gyurcsány ügyvédjét, a korábban súlyos bűncselekmények gyanúja miatt az előzetest is megjáró Czeglédy Csaba irodáját bízták meg a korábbi kerületi vezetés gazdálkosásának átvilágításával. A VII. kerületi Momentum azt írta a közösségi oldalán: Czeglédy Csabát a magyar bíróság már elítélte, és jelenleg is bírósági eljárás van ellene folyamatban.  Továbbá már 2010 előtt is ítélték jogerősen felfüggesztett börtönre adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt. 
Vágólapra másolva!

Az ellenzék morális helyzetéről, és annak jövőbeli kilátásairól sokat elárul, hogy

a nemrégiben még az előzetesben lévő Gyurcsány-ügyvédet, a korábban többek közt költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát bízták meg a DK-s kézre kerülő Újbuda és Erzsébetváros gazdálkodásának átvilágításával.

Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A DK-s polgármestereket korábban támogató, és velük szövetséges Momentumnak viszont nem tetszik Gyurcsány ügyvédjének megbízása. A közösségi oldalukon azt írták: "A Momentum képviselői egyik kerületben sem tudtak előre Czeglédy kiválasztásáról, a döntést polgármesteri hatáskörben, egyeztetés nélkül hozták a kerület vezetői. Sőt, még ma sem áll rendelkezésünkre egyértelmű információ a megbízás státuszával kapcsolatban."

Amiatt méltatlankodnak, hogy Gyurcsány ügyvédje korábban az MSZP politikusa volt, így nem elfogulatlan:

Ezt követően pedig arra is felhívják a figyelmet, hogy Gyurcsány ügyvédje nem csak a jobboldali kormányváltást követően akadt az igazságszolgáltatás horgára, hiszen korábban is elítélték már a mostanihoz hasonló, súlyos ügyekben:

De emlékeztetnek arra is, hogy Czeglédy Csabát 2010 előtt is ítélték már jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt.

A VII. kerületi Momentum tehát ellenzi Gyurcsány ügyvédjének megbízását:

"Mindannyian tiszta és átlátható önkormányzatot, önkormányzati munkát ígértünk a választóinknak és mi bízunk benne, hogy mindannyian komolyan is gondoltuk ezt. Ebbe nem fér bele, hogy a DK polgármesterei rohamtempóban önhatalmúlag Czeglédy Csabát bízzák meg egy nagy közbizalmat igénylő munka elvégzésével.

- írták.

A Momentum tiltakozásának hitelességét némileg árnyalja, hogy nehezen hihető, hogy csak most fogták fel: kikkel is szövetkeztek.