Jól járnak azok a diákok, akiknek van nyelvvizsgájuk

2019.11.09. 13:28

Azok a diákok, akik most jelentkeznek a felsőoktatásba, és már van nyelvvizsgájuk, azok továbbra is előnyt élveznek a felvételin, ezért a tudásért jelentős többletpont jár majd - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton az MTI-nek.

Schanda Tamás emlékeztetett arra, hogy a kormány e heti döntésére, amivel az ITM javaslatára visszavonta, hogy a felsőoktatási tanulmányok megkezdésének feltétele egy középfokú nyelvvizsga legyen 2020-tól. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a kormány ne lenne elkötelezett a nyelv-tudás fejlesztése iránt, ez ugyanis nagyban segíti a fiatalok versenyképességét. Elmondta, hogy a mostani felsőoktatási eljárás során a komplex középfokú nyelvvizsga után 28 többletpont, a felsőfokú nyelvvizsga után 40 többletpont jár majd.

Hangsúlyozta, hogy azért sincsenek hátrányban azok, akik a 2020-as nyelvvizsgát már letették, mert a diplomához továbbra is szükség lesz rá, valamint a felsőfokú tanulmányok alatt is óriási előnyt jelent, hiszen így könnyen megismerhetik a legújabb külföldi kutatási eredményeket, szélesebb körből válogathatnak szakirodalmat, és a nemzetközi tudományos vérkeringésbe akár ösztöndíj-lehetőségek kiaknázásával, akár konferenciákon való részvétellel egyszerűbben bekapcsolódhatnak.

Kitért arra is, hogy a szintén felvételi feltételként előírt egy emelt szintű érettségi továbbra is megmarad. A szabályokat pontosítják, és már az első ilyen vizsgáért jár 50 pluszpont, akkor, ha 45 százalékos eredményt ér el a diák. Emelt szintű érettségi vizsgáért továbbra is maximum 100 többletpontot lehet szerezni.

Az államtitkár két kivételt említett: akiknek már van diplomájuk, azoknak nem szükséges emelt szintű érettségit tenniük, a felsőfokú oklevél tulajdonképpen kiváltja azt a másoddiplomás képzésre való jelentkezéskor. Nem szükséges emelt szintű érettségit tenni azoknál a képzéseknél, amiknél a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredményéből számítják. Ez a művészeti képzés valamennyi szakját, a művészetközvetítési képzési terület szakjait, az edző alapszakot és a művészeti osztatlan tanárszakot érinti.

Schanda Tamás kitért azokra a kormányzati intézkedésekre is, amik a nyelvtudás fejlesztését szolgálják, így arra, hogy 2018 óta a 35 év alattiaknak visszatérítik egy sikeres nyelvvizsga árát. Emlékeztetett a diplomamentő programra, aminek köszönhetően több ezren tettek nyelvvizsgát és kapták meg diplomájukat, illetve az október 1-től a nyelvtanulást támogató diákhitelre, amit félmillió forint értékben lehet igénybe venni. A fentiek mellett a 9. és 11. osztályos tanulók 2020-tól kétszer kéthetes külföldi tanulmányúton vehetnek részt.

Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár elmondta, december 19-20. körül jelenik meg a felsőoktatási felvételi tájékoztató, ami részletesen ismerteti a változásokat is. A felvételi tájékoztató kizárólag elektronikus formában lesz elérhető, és így is lehet majd jelentkezni. Az összes felsőoktatási intézmény meghirdetett képzéseit látni fogják a fiatalok, beleértve azokat a ponthatárokat is, amiket a minisztérium határoz meg. A pontszámokban markáns eltérésre az előző évekhez képest nem számítanak.

A pótkötet szintén a szokásos időpontban, azaz január 31-től lesz elérhető. A további tájékozódást segíti a 2020. február 15-i jelentkezési határidő előtt a januári Educatio oktatási szakkiállítás is.