A nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők kapnak nyugdíjprémiumot

rezsiutalvány
Budapest, 2019. szeptember 2. Egy postás rezsi-utalványt kézbesít egy XIII. kerületi nyugdíjasnak 2019. szeptember 1-jén. Az elmúlt években a nyugdíjasok Erzsébet-utalvány formájában kaptak pluszjuttatást, de mivel az Erzsébet-utalvány megszűnt, most 9 ezer forint értékű rezsiutalványt biztosít számukra a kormány. Nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa, azzal hozzátartozóikat is segíthetik, a posta szeptember 30-ig kézbesíti ki, és 2020. március 31-ig használhatók fel gáz- és áramszámla fizetésére. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A kormány 2,6 millió embernek fizet nyugdíjprémiumot, összesen 52 milliárd forint értékben, amelyet a novemberi ellátással együtt fizetnek ki - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

A kormány döntése alapján idén nem csupán az öregségi nyugdíjban, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják a novemberi egyszeri juttatást, továbbá ebben az évben, a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményére tekintettel, kivételesen

azok is részesülnek benne, akiknek az ellátását 2019-ben állapították meg és novemberben folyósítják.

Aki bankszámlára kapja az ellátást, az ehhez már kedden hozzájut, postai kézbesítés esetén azt a novemberi ellátással párhuzamosan kézbesítik - tette hozzá. Ez már az egymást követő

harmadik év, amikor nyugdíjprémiumot fizet a kormány

- jelezte Novák Katalin, emlékeztetve arra, hogy a juttatás a gazdaság jó teljesítményétől függ.

Az állam akkor tud nyugdíjprémiumot fizetni, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, ami idén várhatóan 4,6 százalék lesz. Ezt az Európai Központi Bank előrejelzése is megerősítette - tette hozzá.

Aki bankszámlára kapja az ellátást, az a prémiumhoz már kedden hozzájut. Akinek a posta kézbesíti, azt a novemberi nyugdíjjal együtt kapja meg Forrás: MTI/Mohai Balázs

A nyugdíjprémium

maximuma 22 ezer forint;

ilyen magas nyugdíjprémiumot még nem fizettek az ellátásban részesülőknek. Novák Katalin rámutatott: már 80 ezer forintos nyugdíj mellett is a maximális nyugdíjprémiumra számíthatnak az érintettek.

Kitért arra is, hogy

a novemberi nyugdíjjal együtt kapják meg

a nyugdíjasok a nyugdíj-kiegészítést is, erre azok jogosultak, akiknek nyugdíját, illetve ellátását 2018-ban, vagy azt megelőzően állapították meg. Az államtitkár ezzel kapcsolatban felidézte: 2010-ben azt vállalta a kormány, hogy olyan nyugdíjrendszert tart fenn, amelyben a nyugdíjak értékállósága biztosított. Az inflációkövető nyugdíjrendszerben mindig az infláció várható mértékével egyezően emelik a nyugdíjakat; ha az infláció meghaladja ezt, akkor korrekciót hajtanak végre, ha viszont alatta marad, akkor természetesen nem kell semmit visszafizetniük a nyugdíjasoknak - közölte.

Hozzátette: ez garantálja a nyugdíjak értékállóságát, és azt is, hogy a nyugdíjasok nem járhatnak rosszul, bárhogyan is alakul az inflációs szám. Az idén a kormány 2,7 százalékos inflációval számolt, ehhez képest 3,4 százalék lett az infláció, ezért egy 0,7 százalékos korrekcióra volt szükség. Azok, akiknek tavaly vagy korábban állapították meg a nyugdíját, a novemberi nyugdíjuk 8,4 százalékát kapják egyszeri korrekcióként, ez átlagosan 10 ezer forint körüli összeg.

Összességében az, aki mindkét juttatásra jogosult, átlagosan mintegy 33 500 forinttal fog novemberben többet kapni, ez egy átlagos, 136 ezer forintos nyugdíj esetében mintegy 170 ezer forintos kifizetést jelent.