Megkéselte barátját egy kiskunfélegyházi férfi

Vágólapra másolva!
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség  54 éves kiskunfélegyházi férfi letartóztatását javasolja, aki november 8-án egy késsel mellkason szúrta egyik barátját, ami a helyszínen meghalt.
Vágólapra másolva!

A férfi november 8-án, pénteken 13 óra körül a

a lakásában összeveszett egy barátjával féltékenység miatt. Vita közben hirtelen előrántott egy kést, amivel mellkason szúrta barátját. Nem menekült el, ő maga hívta a rendőröket,

akik rövid időn belül mentősökkel együtt érkeztek a helyszínre.

A mentősök megpróbálták az áldozatot újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét.

A férfit a lakásán vették őrizetbe, most a letartóztatását javasolják.

Az ügyészség szerint erre azért van szükség, mert egyrészt büntetett előéletű, másrészt tettének súlyossága miatt fennáll a szökés, rejtőzködés veszélye.

Továbbá előfordulhat az is, hogy ha szabadlábon hagyják, a még ki nem hallgatott tanúkat fenyegetéssel befolyásolná, és ezzel aakadályozná a bizonyítási eljárást. Ezenkívül a bűnismétlés veszélye miatt is javasolják a férfi letartóztatását. Az ügyészség javaslatáról Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.