Az ablakon kiugorva rabolt ki egy gyereket

Vágólapra másolva!
A 42 éves ózdi férfi az ablakából kinézve látta meg a gyereket, majd rátámadt és kirabolta. Az ügyészség rablás miatt emelt vádat a férfi ellen.
Vágólapra másolva!

Tavaly augusztusban a férfi az ózdi otthonának nyitott ablakán keresztül nézelődött. Ekkor látta meg a 13 éves fiút, aki épp a 10 ezrest lóbált a kezében. A férfi eldöntötte, hogy megszerzi tőle a pénzt.

Rákiáltott a fiúra, hogy „Add ide a pénzt!". Ettől a gyerek megrémült és a pénzt eltette a zsebébe.

A férfi kiugrott az ablakon és odament hozzá. Egyik kezével összekulcsolta és lefogta a fiú kezeit, a másik kezével pedig kivette a pénzt a zsebéből.

A rendőrök elfogták a férfit, az elrabolt 10 ezer forintot lefoglalták, majd visszaadták a fiú családjának. Az ügyészség javasolja, hogy a bíróság ítélje a férfit börtönbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek intézésétől.