Az ügyeletes rendőr buktatta le a rablókat

2019.11.12. 16:15

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának készenléti csoportvezetőjének segítségével azonosították és fogták el azt a négyfős társaságot, akik egy parkban kiraboltak két fiatalt. 

Egy négyfős társaság leszólított egy parkban két embert november 10-én este, Budapest V. kerületében. Először cigarettát kértek, aztán megkérdezték tőlük, mennyi az idő. Az egyik fiatal ekkor elővette a mobiltelefonját, hogy megnézze a pontos időt, mire a társaság egyik tagja a torkához szortított valamit, és követelte tőle a telefont. Később kiderült, hogy a tárgy egy öngyújtó volt, de mivel a fiatal akkor még ezt nem tudta, átadta a telefont. A társaság a barátját is megfenyegette, és tőle is elvették a telefonját, a pénzét, majd elfutottak. 

A rablással egy időben bűnügyi akciót tartottak a rendőrök a kerületben, akik egy háromfős társaságot igazoltattak, és adataikat a belvárosi ügyeleten keresztül ellenőriztették.

Az ügyeletes rendőr arra gyanakodott, hogy a rablók és az igazoltatott társaság ugyanaz lehet, ugyanis a lekért adatok alapján egyikük korábban már belekeveredett egy rablási ügybe.

Ezért ő is a helyszínre sietett, hogy részletes személyleírást kérjen a két fiataltól. Végül beazonosították és elfogták a rablókat. Előkerültek a mobiltelefonok is. A 22, a 17, és a 20 éves férfiakat, és a 19 éves nőt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat.