Vita Gyurcsány ügyvédjéről a baloldalon

Czeglédy Csaba; Gyurcsány Ferenc
Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Budapesten nagy botrány lett az ellenzéki pártok köreiben, hogy a milliárdos költségvetési csalás gyanújába keveredett Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízta meg két ellenzéki kézre került kerület is az önkormányzati ügyek átvilágításával. A Momentum háborodott fel a legjobban, igaz, Gyurcsányék szerint sokáig lapítottak. Vagyis, csak akkor tiltakoztak, amikor vita lett az egészből. Szombathelyen viszont nem zavarja a Momentumot a másfél évig börtönben levő és jogerősen elítélt Gyurcsány-ügyvéd. A Momentum helyi szervezetének elnöke külső tagja a Czeglédy által vezetett bizottságnak. Közben Orosz Anna, a Momentum újbudai alpolgármestere bírálta Czeglédy jelenlétét a fővárosi önkormányzatok körül, ami előtt a Demokratikus Koalíció értetlenül áll, mivel állításuk szerint az előzetes egyeztetéseken Czeglédy megbízását senki nem kifogásolta. Ez két szempontból is érdekes: egyrészt mutatja, milyen ellentétek vannak a balliberális oldalon, másrészt a Momentum közismert képmutatását ismét megfigyelhetjük.
Vágólapra másolva!

Borulhat az ellenzéki összefogás Budapesten, miután kiderült, hogy Újbuda és Erzsébetváros DK-s polgármesterei is Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával kötöttek szerződést az önkormányzati ügyek átvilágítása érdekében. A döntés a Momentumnak, a Jobbiknak és az LMP-nek sem tetszik. Újbuda új momentumos alpolgármestere a közösségi oldalán írt az üggyel kapcsolatban. Szerinte Czeglédy irodájának megbízása egy öngól, mint írja:

Orosz Anna arról is írt, hogy Czeglédyt a magyar bíróság már elítélte és jelenleg is bírósági eljárás van ellene folyamatban.

A momentumos képviselő a következő patetikus mondatokkal szidja Gyurcsány ügyvédjét: "Mindannyian tiszta és átlátható önkormányzatot, önkormányzati munkát ígértünk a választóinknak, és mi bízunk benne, hogy mindannyian komolyan is gondoltuk ezt.

Színjáték, a szálakat Gyurcsány mozgatja

Egyfelől a Momentum színjátékát igazolja, hogy a DK szóvivője azzal reagált a balliberális pártok értetlenkedésére az ügyben, hogy

az előzetes egyeztetéseken senki nem kifogásolta Czeglédy megbízását.

Ez azt jelenti, hogy korábban még a Momentumnak sem volt baja Czeglédy cégének megbízásával. Erre csak akkor került sor, amikor azok kiderültek. De érdekes a Szombathelyen kialakult szituáció is, erről a vaol.hu számolt be.

A fentiekből is látszik, hogy a DK azt teszi, amit az elemzők is mondtak a választások előtt.

Gyurcsány Ferenc semmivel sem törődve, átnyomja a saját embereit.

Ez azt jelenti, hogy a bukott miniszterelnök diktál, és nem érdekli, hogy mit mond a többi ellenzéki párt. Igaz, Szombathelyen a biztonság kedvéért a Momentum fülét-farkát behúzva bólogat Gyurcsány ügyvédjének.

Orosz Anna, újbudai önkormányzati képviselő. Forrás: spilerblog

Szombathelyen nincs kifogás Gyurcsány ügyvédje ellen

Ugyan a fővárosban nem vállalta a Momentum egy idő után a Gyurcsány-botrányt és a politikai veszteség miatt, a moralitás álarcában, megszólalt, azonban

Szombathelyen úgy tűnik, nem ver éket a pártok közé a 6,2 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított politikus jelenléte.

Mint köztudott, az Éljen Szombathely (ÉSZ) a nyár elején visszaléptette képviselőjelöltjét, hogy ne rontsa Czeglédy Csaba esélyeit, így kerülhetett be a szombathelyi közgyűlésbe Gyurcsány korábbi ügyvédje, ahol ugyan független képviselőként foglalta el helyét, de az ÉSZ fontosnak ítélheti személyét, hiszen a Lakás és Szociális Bizottság elnökének választották. A bizottság sok más ügy mellett költségvetési ügyekben is dönt.

A Czeglédy által vezetett bizottság külsős tagja lett a Momentum szombathelyi alapszervezetének elnöke is.

Sajtóértesülések szerint azonban Nagy Donát nem tartja aggályosnak, hogy Czeglédyt megválasztották a Lakás és Szociális Bizottság elnökévé. Czeglédy jelenlétére úgy reagált, hogy:

– írta válaszában a Momentum helyi elnöke. Nagy Donát nyilatkozata tükrözi a Momentum hozzáállását Czeglédyhez, a nagy szavak ellenére együtt fog működni a jövőben az adócsalással gyanúsított politikussal.

Csárdi Antal: Rossz üzenete van annak, hogy a megújuló baloldal visszanyúl ezekhez a személyekhez

Az LMP törvénnyel kényszerítené az önkormányzati vezetőket arra,

hogy a Czeglédy Csabához hasonló múltú emberekkel a települések ne köthessenek szerződést

- mondta az ellenzéki párt parlamenti képviselője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Csárdi Antal szerint elfogadhatatlan, hogy egy olyan ember világítja át az újbudai és erzsébetvárosi önkormányzatot, aki büntetett előéletű és jelenleg is eljárás folyik ellene. A politikus közölte, hogy a javaslatok kidolgozásába a Momentumot is be szeretnék vonni.

A hétfői Magyarország élőben című műsorban Földi-Kovács Andrea vendége Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője volt.

"Kiosztották a posztokat a fővárosban, az LMP szerint nem tekinthető pozitív tendenciának az,

hogy a régi szocialista elit kétes megítélésű tagjai kapnak pozíciókat a fővárosban, és ezzel részesei lesznek a város vezetésének.

– tette fel első kérdését a műsorvezető Csárdi Antalnak.

Azt gondolom, joggal lepődtünk meg, hogy egy ilyen döntés született – hangzott el a gyors reakció Csárdi Antal szájából.

Mindez azért fura, hiszen a DK és a szocialista párt is azt állítja, hogy az előzetes egyeztetéseken senkinek nem volt kifogása ellenük

– mondta a műsorvezető, Földi-Kovács Andrea.

Az ellenzéki politikus szerint rossz üzenete van annak, hogy a megújuló baloldal visszanyúl ezekhez a személyekhez.