Az utcán verekedett össze egy kaposvári pár

2019.11.14. 13:49

Korábbi vitáik miatt esett egymásnak egy 48 éves férfi és egy 38 éves nő. A Kaposvári Járási Ügyészség most súlyos testi sértés és garázdaság miatt emelt vádat ellenük. 

A pár 2016-ban ismerkedett meg, aztán élettársi kapcsolatba került egymással, 2017-ben gyerekük is született. Ekkor a férfi börtönbe került. A 2019 januári szabadulása után újra összeköltöztek, dea férfi részegeskedése miatt a nő 2 hónap múlva a gyerekeivel együtt elhagyta.

Idén áprilisban véletlenül találkoztak egy kaposvári dohánybolt előtt. Összevesztek, majd a nő szidni és provokálni kezdte a férfit.

Követte, majd ütögetni, rángatni kezdte ás nekilökte egy szemetes konténernek. Erre a férfi is lökdösni kezdte a nőt, és közben folytatták a veszekedést, majd a férfi többször arcon vágta és ököllel betörte a nő orrcsontját.

A többszörösen visszaeső férfi számára az ügyészség 2 évi fegyházbüntetést és 3 évi közügyektől eltiltást javasolt, a társára pedig közmunka kiszabását kérte.