Kővel vertek meg egy kislányt az egyik budapesti iskolában

2019.11.18. 15:55

Az iskolatársai vertek meg egy 11 éves lányt az egyik fővárosi iskolában, ráadásul a születésnapján. A tanárok nem szóltak a szülőknek, a gyerektől tudták meg, hogy mi történt – írja a Blikk.

Az anya elmondása szerint a kislány múlthét pénteken nagyon várta, hogy iskolába mehessen, mert a barátaival is meg akarta ünnepelni a születésnapját. Sokan felköszöntötték a gyereket, de a boldogsága nem tartott sokáig. A tanítás után már az udvaron játszott a barátaival, amikor állítólag többen rátámadtak.

"A kislányomat többször kővel fejbe verték, majd kavicsot nyomtak a szájába, amelyből lenyelt párat.

Az iskola engem és a nevelő apát sem értesítette, amikor Csenge szólt, hogy mi történt vele, annyi volt a tanárnő válasza: igyon rá vizet. Amikor mentem érte, szerencsére nekem elmondott mindent, így azonnal tudtunk rohanni a kórházba. Megröntgenezték, kiderült: megrepedt a koponyája, ezért megfigyelésre bent tartották. Szegénykém nagyon sírdogált, szerencsére ott tudtam lenni mellette, hogy vigasztaljam" – mondta a Blikknek a lány anyja.

A nő úgy érezte lépnie kell, hogy soha többé nem forduljon elő ilyesmi az iskolában. Elmondása szerint nem lehet azt megvárni, hogy tragédia nyissa fel a szemüket az iskolai erőszakkal kapcsolatban.

"Egy barátnőmmel létrehoztunk egy csoportot "Országosan az iskolai bántalmazások ellen" elnevezéssel. Özönlenek hozzánk az írások, hogy milyen borzalmak történnek az iskola falain belül. Úgy tűnik, Csenge esete kellett, hogy kiszabaduljon a szellem a palackból, bízom benne, hogy innen már csak előrefelé vezet az út  – mondta az anya, aki reméli, hogy elindul az őszinte kommunikáció a gyerekek és felnőttek között, mert sokszor egyikük sem mer beszélni a történtekről. A nő nem akar feljelentést tenni az ügyben. A lap az esettel kapcsolatban megkereste az érintett tankerületet is, de eddig nem kaptak választ.