Németh Szilárd: A honvédelmi képesség növelése a cél

NÉMETH Szilárd
Budapest, 2018. október 16. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, a napirendi pont elóterjesztője felszólal a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló határozat általános vitájában az Országgyűlésben 2018. október 16-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A honvédelmi képesség növelése a célja az Országgyűlés által kedden tárgyalt törvénymódosító javaslatnak - mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1-nek. 
Vágólapra másolva!

Németh Szilárd hozzátette: a honvédelem három alappillérét,

  • a Magyar Honvédség hadrafoghatóságát,
  • a NATO szövetségi rendszerét és
  • az állampolgárokat is érinti

a honvédelmi kérdésekkel összefüggő törvénymódosító javaslat.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára Forrás: MTI//Szigetváry Zsolt

Magyarország szuverenitásának védelme érdekében szükség van az állampolgárokra, éppen ezért a

potenciális hadkötelesek korhatárát 40-ről 50 évre emelték

- jegyezte meg az államtitkár.

Ez a korhatár Európában jellemzően 50 és 65 év között van.