Színészeket kérdeztünk a balliberális színházi világ legújabb botrányáról

Gothár Péter
Vágólapra másolva!
Kedden robbant ki az utóbbi idők legnagyobb szexuális zaklatási botránya a Katona József Színházban. Szerdára kiderült, hogy a balliberális kulturális világ egyik leghangosabb vezetője, az egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselőjelölt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem nagyhatalmú ura, Gothár Péter rendező volt a zaklató. Az Origo több színész véleményét kérte ki a szexuális zaklatásról, de a beszélgetések idején Gothár Péter még nem leplezte le magát. A színészek többsége agresszívan kerülte a válaszadást. A Katona alkalmazottai azt mondták, nekik az a véleményük, mint a színháznak, vagyis valószínűleg hallgatásra utasították őket (az Origo később megtudta, hogy valóban megtiltották a színészeknek a nyilatkozatot), többen azt állították, még csak nem is hallottak az ügyről. Kizárólag olyan színészeket kerestünk, akik így vagy úgy kapcsolódnak a Katona József Színházhoz. Vagy most is ott játszanak, vagy korábban Kaposvárott voltak. Mint közismert: részben a kaposvári színház egykori színészeiből alakult a Katona. Ez a két színház 1982, a Katona alapításától kezdve 2009-ig egészen sajátos módon összefonódott, a rendezők úgymond keresztbe dolgoztak egyik és másik helyen is, elég utalni Ács Jánosra, Ascher Tamásra és persze Gothár Péterre. És ez jellemző volt a színészekre is: a legismertebb kaposvári színészek hosszabb-rövidebb ideig (vagy véglegesen) a Katonában is játszottak.
Vágólapra másolva!

Kedden újabb szexuális zaklatási botrány robbant ki a magyar színházi világban. A Katona József Színház a délelőtti órákban kiadott egy közleményt, amelyben nem sok konkrétum szerepelt. A lényege az volt, hogy kedden kitiltották egy korábbi, szerződéses munkatársukat, aki több ízben is az erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. Szerdára derült ki, hogy a szexuális zaklató Gothár Péter volt, aki maga vallotta be botrányos cselekedetét. Az Origo több színészt is kérdezett a botrányos esetről, még azelőtt, hogy Gothár bevallotta volna, hogy ő a zaklató.

Óriási botrányt okozott a Katona József Színházban történt legújabb szexuális botrány Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Nem voltak bőbeszédűek

A politikai kérdésekről is mindig oly magabiztosan nyilatkozgató, a bulvárban is szívesen szereplő Nagy Ervin most kevésbé volt bőbeszédű a balliberális színházi világ tagadhatatlan botrányáról. Azt közölte az Origóval, hogy a Katona József Színház által kiadott közleményt tekinti mérvadónak, és ahhoz képest semmi többet nem kíván nyilatkozni a zaklatási ügyről.

Forrás: Origo

Felhívtuk Hámori Gabriella színésznőt is, aki szintén játszott a Katona József Színházban. Rendkívül dühös volt, hogy egyáltalán kerestük, és méltatlankodva letette a telefont.

A MASZK országos színészegyesület elnöke, Hegedűs D. Géza arról beszélt, hogy

Hegedűs D. Géza esetleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményére gondolhatott, mivel az egyetem rektorhelyettese. Ahogy megírtuk, az egyetem kérdéseinkre ellentmondásos választ küldött, de azt a közleményt, amire Hegedűs D. Géza utalt, azóta sem adták ki. De elképzelhető, hogy a MASZK készült közleményt kiadni, de ennek sem láttuk eddig a nyomát (a MASZK később tényleg kiadott egy semmitmondó közleményt).

Igó Éva elítéli a szexuális zaklatást

"Nézze, iszonyú forgalomban vezetek, most megyek ki a Ferihegyi repülőtérre. Tegnap jöttem haza Pozsonyból, és ebben a pillanatban értesülök erről a történetről, úgyhogy nem tudok mit mondani Önnek" – mindezt már Igó Éva mondta, amikor elértük. Amikor felajánlottuk, hogy összefoglaljuk a történteket neki, akkor emelt hangon azt mondta, "ne haragudjon, vezetek." Aztán elnézést kért:

Általánosságban annyit volt hajlandó mondani, hogy általában véve elítéli a szexuális zaklatásokat, mindenféle zaklatást,

"Nem kapcsolódtam az internethez, hajnalban értem haza, és azóta is vezetek és dolgozok. Végül arra kérdeztünk rá, hogy helyesnek ítéli-e azt az eljárást, hogy a Katona nem nevezte meg a zaklatót, azt válaszolta, "mondom, mivel nem tudom, miről van szó, nem tudok mit mondani. De természetesen amennyiben ez igaz, és amennyiben ez valóban így történt, akkor névvel, címmel nyilvánosságra kell hozni, és ha valóban megtörtént, és valóban áldozatok vannak, akkor az ő érdekükben, és mindenki érdekében, hogy tisztább legyen a közélet"

Igó Éva legalább ennyit mondott. Az ő véleménye azért is érdekes, mert a Katona József Színház szorosan kapcsolódott a nyolcvanas évek kaposvári színházához, és Igó Éva annak idején ott játszott.

Szacsvay László: Az a véleményem, ami a Katona József Színház közleményében olvasható Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Nem szeretnék beszélni erről"

Szacsvay László csupán annyit közölt az Origóval, hogy "az a véleményem, ami a Katona József Színház közleményében olvasható", majd a Katona József Színház színésze emelt hangon azt mondta, "nem szeretnék beszélgetni erről." Jordán Tamás, szombathelyi színházigazgató, egykori kaposvári színész telefonja ki volt kapcsolva.

Bezerédi Zoltán, aki a kaposvári évek után most a Katonában játszik, arra a kérdésünkre, hogy mit gondol arról, ami a Katonában történt, azt mondta, azt, ami a színház által kiadott közleményben áll. Kérdésünkre, hogy milyen hozzáfűznivalója van,

előbb azt mondta, hogy „semmilyen", majd arra a felvetésre, hogy mit gondol az egészről, azt, hogy „csak a sajtóközlemény".

Szerettük volna megtudni, hogy ki kérte arra, hogy ezt mondja. Erre úgy reagált: „senki, ez így fair".

Tényleg nem tartozik ez a botrány a nyilvánosságra?

Az egykori kaposvári színésznő, de a Katonában is már szerepelt Lázár Kati előbb úgy tett, mintha semmiről sem tudna. Aztán, amikor felajánlottuk, hogy elmondjuk, miről van szó, rájött, hogy mégis tud az ügyről. Aztán azt kérdezte, hogy miért kéne, hogy pont ő beszéljen az egészről. És, hogy röviden nem lehet erről beszélni, csak hosszan. Természetesen nagyon örültünk a felvetésnek, és azonnal felajánlottuk, hogy találkozzunk ott, és akkor, amikor ő szeretné, erre azonnal azt mondta, hogy nem szeretne találkozni velünk. Azt is mondta, hogy meg kell nézni a történteket minden oldalról. És azt, hogy

Amikor ezzel vitatkozni próbáltunk, azt mondta, nem történt súlyos dolog, aztán ennek ellentmondva, azt, hogy nem biztos, hogy az úgy volt. Ezt a gondolatát azonban nem fejezte be.

A szintén egykori kaposvári színész, a Gothárral évtizedeket együtt dolgozó Pogány Judit nagyon agresszíven reagált megkeresésünkre. Azt mondta, nem hallott az egészről. Természetesen neki is felajánlottuk, hogy elmondjuk, hogy mi történt,

erre kiabálni kezdett, és azt kérdezte, hogy miért kéne, hogy végighallgasson minket, aztán azt, hogy, erről a témáról nem kíván beszélgetni, illetve azt, hogy „nem érdekelnek ezek a típusú témák".

Majd szinte üvöltve közölte, „nem kívánok erről beszélgetni senkivel".

Pogány Judit nem akart beszélgetni a szexuális zaklatási botrányról Fotó: Polyak Attila - Origo

Lukáts Andor: "Ez az ókortól így van"

Egy másik egykori kaposvári színész, a szintén a Katonában is előforduló Lukáts Andor is azt mondta, hogy az Origótól tudta meg, hogy mi történt a Katona József Színházban. „Én nem gondolok semmit a történtekről, mert nem akarok beleavatkozni ebbe.

Szerintem nagyon sok ilyen van, nem feltétlenül a művészek világában" – mondta Lukáts Andor.

Kérdésünkre reagálva azt mondta, több tízéves pályafutása alatt egyetlen oda nem illő mondatot sem hallott. Aztán mindezt úgy árnyalta, "ha van is a színházban olyan, hogy odaszól valaki valakinek, azt az határozza meg, hogy milyen a viszony a két ember között. Nem érdemes ezekbe belekapaszkodni, ezeket kiemelni, nem lehet tudni, hogy egy-egy odaszólás honnan van, miből ered.

Azt is mondja, hogy olyanról sem hallott, hogy valaki azért kapott meg egy szerepet, mert lefeküdt valakivel. „Ha egyébként hallottam volna ilyet, akkor azt mondtam volna, hogy ejnye-bejnye, és elmondanám most önnek, de ilyennel nem találkoztam." Lukáts Andor korábban kilenc évig volt a Katona József Színház színésze.