"Attól félek, hullazsákban hoznak haza" - egy bántalmazott magyar anya vallomása

Vágólapra másolva!
Kaposvárig menekült hétéves lányával az a fiatal anya, akit magyar származású, idegenlégiós párja brutálisan bántalmazott.
Vágólapra másolva!

Kaposvárig menekült hétéves lányával az a fiatal anya, miután magyar származású, idegenlégiós párja brutálisan bántalmazta.

- kezdte Bianka a Blikknek.

Hét éve született meg a kislányuk, Camille, ennek ellenére azonban semmit nem javult a viszonyuk. Idén augusztusban anya és lánya közös nyaralásból érkezett haza, Frasne-ba. Mivel a hosszú utazás miatt fáradtak voltak, rögtön lefeküdtek aludni, ezalatt viszont a férfi

megszerezte Bianka telefonját, és elolvasta az üzeneteit. Féltékenységében rátámadt a szobában alvó párjára.

Bianka értesítette a Magyarországon élő nagybátyját, másnap elment a kórházba, majd feljelentést tett az élettársa ellen. Rokona autóval sietett a segítségükre.

A fiatal anya lányával együtt bepattant a kocsiba, majd egészen kaposvárig hajtottak.

– mondta Bianka könnyes szemekkel.