Továbbra is hallgat a Katona és védeni próbálja a szexuális zaklató Gothár Pétert

Gothár Péter
Vágólapra másolva!
Továbbra is hallgat a Katona József Színház Gothár Péter szexuális zaklatási botrányával kapcsolatban: hiába tettünk fel több kérdést is a színház vezetősége és a rendező állításai közötti ellentmondásokkal kapcsolatban, választ továbbra sem kaptunk. Pedig az őszinteség lenne az egyetlen kiút az intézmény hírnevét megtépázó botrányból. De a Katona József Színház a balliberális világ jelképe, ezért a színház és a Karácsony-féle városvezetés is mindent megtesz azért, hogy megakadályozza ennek szétrobbantását. 
Vágólapra másolva!

Bár egyre többen szólalnak meg a Katona József Színház körül kirobbant szexuális zaklatási botránnyal kapcsolatban, a színház továbbra is titkolózik, ezzel védve a szexuális zaklató Gothárt.

Nincs vége a botránynak

Mint ismert, a színház elhallgatási kísérlete ellenére kiderült, Gothár Péter volt az a munkatárs, aki szexuálisan zaklatott több színésznőt, azonban eddig csak egyet vallott be. "Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz." - írta szűkszavú közleményében. Állításai szembemennek a színház vezetőségének egy nappal korábban kiadott nyilatkozatával, ugyanis abban több ilyen esetről, és több áldozatról írtak. Nem csak ez az egyetlen homályos folt a történetben: a Katona vezetősége beszámolt egy külső szakértőkkel lebonyolított belső vizsgálatról is, ami körül több minden is tisztázatlan. Ha úgy történt, ahogy Gothár állította, akkor a Katona vezetősége hazudott: kizárt, hogy egy ilyen fegyelmi eljárás egy évig tartson. Ezzel a színház mindent megtett az ügy teljes eltussolása érdekében.

A komoly ellentmondások miatt tehát továbbra sem zárult le a súlyos szexuális zaklatási botrány, több kulcsfontosságú kérdés még mindig megválaszolatlan:

bevallott-e mindent Gothár Péter, illetve ki hazudott: a színház vagy a rendező, vagy mindkettő?

Már tegnap is szerettünk volna választ kapni ezekre, azonban Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója mindkét alkalommal kinyomta hívásunkat, amikor telefonon kerestük. Nem adtuk fel, ezért kérdéseket tettünk fel a színház szóvivőjének, válasz azonban nem érkezett. Csütörtök reggel tettünk még egy próbát, jelen állás szerint ezúttal sem jártunk sikerrel. Első körben azt szerettük volna megtudni a Katonától:

  1. Melyik verzió az igaz?
  2. Előfordulhat, hogy Gothár Péter nem vallott be mindent?
  3. Igaz-e Gothár Péternek az az állítása, miszerint az általa ismertetett esetre egy éve került sor?
  4. A Katona József Színház vezetősége mikor szerzett tudomást arról, hogy Gothár Péter szexuálisan zaklatta egyik női munkatársát?
  5. Mennyi ideig tartott az ügyben, ügyekben indított belső vizsgálat? A Borsnak nyilatkozó rendőrségi szóvivő szerint a színház nem tett feljelentést az ügyben. Mi az oka ennek?
Gothár Péter, a Katona József Színház rendezője szexuális zaklatási botrányba keveredett. Sok a kérdőjel még a történetben, a botránynak közel sincs vége. Fotó: MTI

A Katona Gothárt fedezi

Nemcsak Gothár, hanem a színház felelősségének és vezetői magatartásának oldaláról is érdemes megvizsgálni a történetet. A Katona ugyanis mindezidáig nem lépett érdemben, amivel azt mutatja, hogy nem az áldozatok, hanem a zaklató pártján áll.

  • honlapjukra kattintva továbbra is az látható, hogy Gothár a társulat megbecsült tagja és
  • műsorukon jelenleg is négy olyan darab fut, amelyet Gothár rendezett.

Bár a Katona a kérdéseinkre nem válaszolt, a Facebookon azt tették közzé, hogy a Gothár rendezte Hóhérokat leveszik a műsorról. Ez azonban meglehetősen képmutató dolog: a Hóhérok régóta megy, sokszor már nem is volt telt ház az előadásokon, vagyis amúgy is le kellett volna venni. A 24 nevű balliberális propagandalapnak ezt azzal indokolták, hogy a felújító próbák már nem zajlottak le. Mivel a jövő májusi tervezett bemutató, a Karnyóné próbái el sem kezdődtek, így azt kénytelenek levenni a programról. Vagyis egyetlen előadást sem töröltek, amire nem kényszerültek rá. Nagyon úgy tűnik,

a Katona József Színház inkább közismert rendezőjét védi, semmint hogy védelmet nyújtson a szexuális zaklatás ismeretlen áldozatainak.

Ez önmagában is visszás lenne, ráadásul a színház vezetősége kedden arról írt, hogy az egész társulatnak pszichológus segítségét ajánlotta fel az ügy feldolgozásához. Mivel a Katona magatartása és eljárása erősen megkérdőjelezhető, ezért újabb kérdéseket tettünk fel. Ezek voltak azok

  1. Botrányának ismeretében, tervezik-e, hogy törlik Gothár Péter darabjait a színház programjából?
  2. Elfogadhatónak tartják, hogy a bevallása szerint az egyik női kollégáját szexuálisan zaklató Gothár az emberi erkölcs, tisztesség, szépség témakörét állítja darabjainak középpontjába?

Megkeresésünkre ezúttal sem érkezett válasz, amint ez megtörténik, frissítjük cikkünket.

Máté Gábor, a Katona József Színház ügyvezető igazgatója inkább kinyomta a telefont, mintsem hogy válaszoljon kérdéseinkre Forrás: Wikipédia

Mi lehet a megoldás?

A történet teljes körű megértéséhez fontos tisztázni, hol is helyezkedik el a Katona József Színház a balliberális kulturális-politikai térben. A színház régóta a baloldali elit kulturális szimbóluma, emiatt a botrány a szokásosnál súlyosabb. A Katona ennek a világnak a jelképe, és a színház vezetése ennek a jelképnek a teljes erkölcsi és szakmai szétrobbanását próbálja kétségbeesetten elodázni. A megoldás azonban nem a hazugság, hanem a teljes őszinteség lenne. Úgy tűnik, még mindig nem jöttek rá arra, hogy óriási hiba volt megpróbálni eltitkolni Gothár bűnösségét. Pedig ez teljes tévút:

egyedüli út az őszinteség lenne,

a közvélemény tájékoztatása arról, mi is történt valójában. Egyelőre azonban ennek semmi jele: még a színészeknek is megtiltották, hogy elmondják a saját véleményüket.