Azzal fenyegetőzött, hogy felrobbant két ajkai üzemet

Vágólapra másolva!
A 32 éves férfi néhány hete a saját laptopjáról küldött fenyegető üzeneteket két cég hivatalos e-mail címére. Az egyikben azzal fenyegetőzött, ha az üzem nem szünteti meg a város levegőjének kormosítását, akkor hamarosan a földdel teszi egyenlővé, majd a másik céget is megfenyegette, hogy felrobbantja az egész gyárat, ha továbbra is szennyezik Ajka levegőjét.
Vágólapra másolva!

A fenyegetések miatt mindkét cég vezetője a rendőrséghez fordult.

Hamar elfogták a fenyegetőt, és eljárást indítottak ellene.


Végül 140.000 forintra büntették. Az ítélet jogerős.