Lebukott a két román csaló, akik öt embert vertek át régi lejjel

2019.11.22. 14:14

Csalás miatt állították bíróság elé azt a két román férfit, akik szeptember-október között öt embert vertek át azzal, hogy segítségkérés ürügyén régi, ma már értéktelen román lejt adtak el nekik. Ám a hatodik alkalommal felismerték, hogy a pénz használhatatlan, és hívták a rendőröket.

A két férfi elhatározta, hogy úgy jutnak pénzhez, hogy leszólítják az embereket, és pénzváltásra kérik őket, majd a kapott forintokért cserébe forgalomból kivont román lejt adnak át nekik.

A két férfi Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye külterületén azzal az ürüggyel állították meg az autósokat, hogy tankoláshoz szükségük lenne forintra illetve euróra, mert a lejt nem fogadják el a benzinkutakon.

Szeptember végén Komárom közelében állítottak meg egy szlovák sofőrt, aki még azt is megtette, hogy egy automatából vett fel 960 eurót, és átadta nekik 5000 lejért cserébe. A két férfi október 6-án Zirc közelében 100 euróval, majd október közepén Bakonykoppány és Ugod-Huszárokelőpuszta között 25 000 forinttal, Pápa-Tapolcafő közelében 110 000 forinttal, Sopron környékén 62 000 forinttal károsított meg egy-egy autóst.

Október 23-án Bakonytamási és Pápateszér között azonban már nem jártak szerencsével, ugyanis a férfi, akit megállítottak, és segítséget kértek tőle, felismerte, hogy az általuk kínált lejt már kivonták a forgalomból, s így azt nem vette meg tőlük. A történtekről értesítette a rendőrséget is, melynek során a két román  férfit egy közeli faluban elfogták.

A bíróság felfüggesztett börtönt szabott ki rájuk. Az ítélet jogerős.