Mintegy 32 ezren vettek részt a Magyar Vöröskereszt "hősképző", vagyis az elsősegélynyújtást népszerűsítő programján - hangzott el az M1 aktuális csatornán szombaton.

Lovászi Anett, a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezetének igazgató-helyettese elmondta, hogy a programok már négy hónapja zajlanak, és

a múlt évi hasonló akcióhoz képest megnégyszereződött az érdeklődők száma.

Lovász Anett hozzátette, hogy külön is fókuszáltak a pszichés támogatásra, vagyis a lelki elsősegélynyújtásra, valamint az újraélesztésre és a vérző sérülések ellátására.