Vágólapra másolva!
Erőszakosan viselkedett egy környei férfi a családjával, ezért az ügyészség vádat emelt ellene, kiskorú veszélyeztetése miatt. Az apa részegen üvöltözött a gyerekeivel és az élettársával. Agresszívan közelített az anya és a 8 éves kislánya felé, végül kamaszfiát meg is ütötte. 
Vágólapra másolva!

A férfi 2018-tól rendszeresen italozott, főleg hétvégéken. Ilyenkor agresszívvá vált és veszekedett az élettársával és gyerekeivel. Rendszeresen kiabált velük, és 15 éves fiát egyszer bántalmazta is.

Február 10-én, kora délután részegen ment haza.

Kiabálni kezdett a családjával, sértegette az egyik gyerekét, akinek telefonját földhöz vágta.

Azt mondta, hogy elege van belőlük és, hogy nem fog miattuk dolgozni, el akarta küldeni őket, de végül ő maga ment el otthonról. Később, amikor visszatért, ingerülten közeledett az élettársa felé, de 8 éves kislányuk szülei közé állt. A férfi a kislánnyal is agresszíven viselkedett, ezért a 15 éves fiú megragadta apja vállát.

A férfi nagy erővel megütötte a fiút,

akinek bedagadt az arca.

A férfi beismerte tettét, és az eset óta nem ivott alkoholt. Az ügyészség vádat emelt ellene, kezdeményezve, hogy a férfit tárgyalás mellőzésével ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre a bíróság.