Gothár Péter szexuális zaklatása: miért falaz a teljes balliberális ellenzék a rendezőnek?

2019.11.25. 12:49

A budapesti balliberális vezetés megpróbálja eltussolni Gothár Péter szexuális zaklatási botrányát – többek között erről is szó volt az Országgyűlésben hétfőn, a napirend előtti felszólalásokban. A kormánypártok hiányolták a máskor hangos Vadai Ágnes, vagy éppen Kunhalmi Ágnes nyílt kiállását a bántalmazott nők mellett Gothár ügyében. Dömötör Csaba teljes körű vizsgálatot sürgetett.

Pontosan hány érintettje lehet Gothár Péter szexuális ügyének? - tette fel a kérdést napirend előtti felszólalásában Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője. Úgy látja, több ellentmondás is van a nyilatkozatok között. A Katona József Színház igyekszik védelmezni a zaklató rendezőt, mindez pedig azért is furcsa, mert éppen a Katona volt a Metoo kampány élharcosa – emlékeztetett a képviselő. 

Gothár Péternek falaz a teljes balliberális ellenzékFotó: MTI

Felületes intézkedésnek nevezte, hogy az évad végéig levettek egy Gothár-rendezést. Visszás, hogy a balliberális vezetés próbálja eltussolni az ügyet – tette hozzá. Czunyiné szerint  aggasztó, hogy Gy. Németh Erzsébet, budapesti DK-s főpolgármester-helyettes kijelentette, hogy részéről lezárta az ügyet, mert nem tett a színház büntetőfeljelentést. 

Valljon színt Bősz Anett, Bangóné Borbély Ildikó, Vadai Ágnes és Kunhalmi Ágnes, hogy miért nem demonstrálnak az ügyben. A Színház- és Filmművészeti Egyetemtől is elvárható lenne egy teljes körű vizsgálat, miközben csak egy belső vizsgálat zajlik – tette hozzá.  A színháztól elvárt minimum, hogy egy vizsgálatot követően legyen mindenki számára világos, hányszor és hány áldozattal szemben erkölcstelenkedett a rendező. Indokolt lehet a hatóságok megkeresése is, ha megalapozottá válik a szexuális zaklatás vádja.  Szomorú, hogy az ellenzéki színjátszókör kihagyott egy jelenetet a múlt héten, miközben a fontos ügyekről hallgatnak – mutatott rá a Fidesz képviselője.

Gothár PéterForrás: MTI/Kollányi Péter

Miért nem akciózik Vadai?

Dömötör Csaba viszontválaszában közölte, a kormány kiemelten fontosnak tartja a nők és gyermekek elleni erőszak elleni fellépést. A magyar büntető törvénykönyv kiemelten bünteti a nők és a gyermekek elleni erőszak elkövetőit. Az államtitkár szólt arról is, hogy ez a kormány döntött arról, hogy 2012-től szigorúbb büntetést kapnak a gyermekek elleni erőszakoskodók. Az akkori szavazáson az MSZP és az LMP nemmel voksolt a szigorúbb büntetésekre, míg a Jobbik tartózkodott – emlékeztetett Dömötör Csaba.

Megdöbbentő, ami történt – mondta a Gothár-ügyről Dömötör. Úgy látja, az ügyben továbbra is sok az ellentmondás. Teljes körű kivizsgálás kell, meg kell vizsgálni, hány eset volt, és az intézmény vezetői, mit tettek a tisztánlátás érdekében. Az ellenzék a nők elleni erőszakot érintő ügyekben gyakran akciózott, Vadai Ágnes monoklit is ragasztott magára. Most a konkrét ügy kapcsán nem látjuk az akciókat, miért nincs? - tette fel a kérdést. Remélem, nem falaznak az elkövetőknek, ha valóban fontos az erőszak elleni fellépés, akkor most megszólalnak – zárta felszólalását Dömötör Csaba.

Gothár Péter rendező szexuális zaklatási ügyében hallgatnak a máskor harcos balliberális női képviselőkForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Völner: Ez porhintés

Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes kiadott egy olyan közleményt, amiben fedezi azt a súlyos szexuális ragadozót, akiről hosszú ideje tudott volt, hogy milyen cselekményeket követett el – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára Vadai Ágnes (DK) pedofilokkal kapcsolatos napirend előtti felszólalására reagálva. Völner szerint  csak porhintés a DK pedofilok elleni fellépése, amíg egy olyan szexuális botrányt védenek, amely szorosan kapcsolódik a balliberális kulturális élethez. 

Ma olyan kormánya van Magyarországnak, amely a magyar érdeket tekinti a legfontosabbnak, és magyarbarát kormány – mondta Menczer Tamás Seszták Miklós (KDNP) napirend előtti felszólalására reagálva. Seszták a határon túli magyar gazdaságfejlesztés eredményeiről beszélt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerint  sajnos az elmúlt időszakban a magyar ellenzék magyarellenes politikát folytat, és ezt jól mutatja, hogy már két hete annak, hogy a Momentum politikusai a magyar jelöltek ellen kampányoltak, azóta egyetlen ellenzéki párt sem határolódott el ettől. Amíg ezt nem teszik meg, addig magyarellenes politikusnak tekintjük Önöket – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK