Vágólapra másolva!
Kiutasították azt a szír férfit, aki idegenrendészeti őrizetének hatálya alatt rendőrökre támadt - tájékoztatta Keresztes Imre főügyész hétfőn az MTI-t. A szír férfi bűncselekményét röviddel a korábbi jogerős elítélése után, november 12-én követte el. A migránst a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság garázdaság és könnyű testi sértés miatt október 29-én jogerősen 6 évre kiutasította.
Vágólapra másolva!

A szír férfi e kiutasítás hatósági kísérettel történő végrehajtásának biztosításáért, a kiutazás feltételeinek megteremtéséig, idegenrendészeti őrizetesként tartózkodott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának őrzött szálláshelyén.

A férfi a házirend szabályait megszegte, és a vele szemben intézkedő rendőrt a kezében lévő pingpongütővel többször meg akarta ütni, majd

a megtámadott rendőr segítségére siető másik rendőrre támadt, és ököllel kétszer felé ütött.

A rendőrök a támadás elől mindkét alkalommal sikeresen kitértek.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hétfőn az új büntetőeljárásról szóló törvény eljárást gyorsító szabályait alkalmazva a Nyírbátori Járásbíróság elé állította a férfit.

A szír férfit az elsőfokú bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

- olvasható a közleményben.