Vidnyánszky Attila: A Színművészeti Egyetemen a megalázkodást ültetik a színészekbe

2019.11.25. 15:44

A szabadsággal és a művészettel szöges ellentétben áll Gothár Péter és a Katona József Színház szexuális zaklatási ügye, ennek a szégyenletes ügynek az egész magyar kultúra a kárvallottja, és ennek a felelősségét a bűnösöknek vállalniuk kell - írja közleményében a Magyar Teátrumi Társaság, amelyet a mai közgyűlésük után adtak ki. Vidnyánszky Attila a Teátrumi Társaság elnöke azt mondta az Origónak: a magyar színészekbe már a Színművészeti Egyetemen beültetik azt, hogy a rendező előtt meg kell alázkodni, és ez megöli a művészetet. A színészek nem a hitük mentén cselekednek, hanem azt keresik, ki felé orientálódjanak, mert akkor megjutalmazza őket a balliberális szakma. 

"Már megint"  - ez volt a reakciója, amikor meghallotta a Gothár Péter szexuális zaklatási ügyéről szóló híreket, mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színházi igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke az Origónak. Hangsúlyozta, hogy a Katona József Színház nem tagja a Teátrumi Társaságnak, ennek ellenére természetesen megrázta az eset, hiszen évek, évtizedek kellenek, amíg ebből az ügyből a szakma kimosdik. 

Nem lehet a zaklató nevét eltitkolni -  mondta Vidnyánszky Attila arról, hogy a Katona József Színház nem akarta nyilvánosságra hozni Gothár Péter nevét.

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnökeFotó: Hirling Bálint - Origo

Ha valaki ilyen elítélendő, sőt, büntetendő dolgot tesz, arról a szakmának tudnia kell. Ezeket az eseteket mindig névvel kell feltárni és publikálni. Nehogy ezek után valaki alkalmazza a szexuális zaklatót, mert nem is tud az esetről- mondta. 

A Magyar Teátrumi Társaság nyilatkozata a színházi világban felmerült szexuális zaklatásos esetek kapcsán

A szexuális zaklatás kérdésében általában az MTT álláspontja a korábban a színházi világban felmerült esetek óta változatlan: minden olyan emberi tett, amelyik más embert testi vagy lelki erőszakkal olyasmire késztet, amit az nem akar megtenni, összeegyeztethetetlen a kulturált emberi viselkedéssel és egyébként a jogszabályokkal is.


Ha pedig egy művész kényszerít bárkit bármire, ami annak akarata ellen van, az különösen bántó, fájó és elfogadhatatlan, hiszen a művészet lényege a szabadság.


Mélyen sajnáljuk, hogy a magyar kulturális életben megint egy, a szabadsággal és a művészettel szöges ellentétben álló ügyről kell beszélni: ennek a szégyenletes ügynek az egész magyar kultúra a kárvallottja, és ennek a felelősségét a bűnösöknek vállalniuk kell.


Miután sem a budapesti Katona József Színház, sem a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem tagja a Magyar Teátrumi Társaságnak, nem érezzük dolgunknak, hogy Gothár Péter művésztársait szexuálisan zaklató ügyében ennél részletesebben állást foglaljunk.

Borzalmas - mondta Vidnyánszky Attila Máté Gábor kijelentéséről, amelyben a szexuális zaklatást intellektuális kielégülésnek nevezte. 

Micsoda viszonyt feltételez ez? Az az alázkodás, ahogy a magyar színész megalázkodik a rendező előtt, borzalmas. Ez a gyerekekbe van ültetve már a Színművészeti Egyetemen. Ettől nem lehet eltekinteni, innen indul az egész. 15 éve mondom, hogy ez az igazodási vágy a művészetet is megöli, mert nem a maga lelkéből alkot, nem a hite mentén cselekszik. Elkezdi keresni, hogy ki felé kell orientálódni, kit kell utánozni, mit kell mondani, mit kell üzenni. Ha az elvárásoknak megfelelő az üzenet, akkor pedig megsimogatják, akkor jó kritikát írnak róla. Ebben nagyon erősen cinkos az egész kritikus szakma - mondta Vidnyánszky Attila a balliberális kulturális elit által teremtett közegről. 

Gothár Péter a Hét kis véletlen című film első forgatási napján a dömösi révnél 2018. augusztus 3-án.Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke egyetért azzal, hogy Gothár Pétertől vissza kell vonni a Nemzet Művésze díjat. 

Következménye kell, hogy legyen egy ilyen súlyos ügynek. Én a következménynélküliség ellensége vagyok - mondta végül a Magyar Teátrumi Társaság elnöke.