Vidnyánszky Attila: A Színművészeti Egyetemen a megalázkodást ültetik a színészekbe

Színművészeti Egyetem épülete Szentkirályi utca
Vágólapra másolva!
A szabadsággal és a művészettel szöges ellentétben áll Gothár Péter és a Katona József Színház szexuális zaklatási ügye, ennek a szégyenletes ügynek az egész magyar kultúra a kárvallottja, és ennek a felelősségét a bűnösöknek vállalniuk kell - írja közleményében a Magyar Teátrumi Társaság, amelyet a mai közgyűlésük után adtak ki. Vidnyánszky Attila a Teátrumi Társaság elnöke azt mondta az Origónak: a magyar színészekbe már a Színművészeti Egyetemen beültetik azt, hogy a rendező előtt meg kell alázkodni, és ez megöli a művészetet. A színészek nem a hitük mentén cselekednek, hanem azt keresik, ki felé orientálódjanak, mert akkor megjutalmazza őket a balliberális szakma. 
Vágólapra másolva!

"Már megint" - ez volt a reakciója, amikor meghallotta a Gothár Péter szexuális zaklatási ügyéről szóló híreket, mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színházi igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke az Origónak. Hangsúlyozta, hogy a Katona József Színház nem tagja a Teátrumi Társaságnak, ennek ellenére természetesen megrázta az eset, hiszen évek, évtizedek kellenek, amíg ebből az ügyből a szakma kimosdik.

mondta Vidnyánszky Attila arról, hogy a Katona József Színház nem akarta nyilvánosságra hozni Gothár Péter nevét.

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke Fotó: Hirling Bálint - Origo

- mondta.

A Magyar Teátrumi Társaság nyilatkozata a színházi világban felmerült szexuális zaklatásos esetek kapcsán

A szexuális zaklatás kérdésében általában az MTT álláspontja a korábban a színházi világban felmerült esetek óta változatlan: minden olyan emberi tett, amelyik más embert testi vagy lelki erőszakkal olyasmire késztet, amit az nem akar megtenni, összeegyeztethetetlen a kulturált emberi viselkedéssel és egyébként a jogszabályokkal is.


Ha pedig egy művész kényszerít bárkit bármire, ami annak akarata ellen van, az különösen bántó, fájó és elfogadhatatlan, hiszen a művészet lényege a szabadság.


Mélyen sajnáljuk, hogy a magyar kulturális életben megint egy, a szabadsággal és a művészettel szöges ellentétben álló ügyről kell beszélni: ennek a szégyenletes ügynek az egész magyar kultúra a kárvallottja, és ennek a felelősségét a bűnösöknek vállalniuk kell.


Miután sem a budapesti Katona József Színház, sem a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem tagja a Magyar Teátrumi Társaságnak, nem érezzük dolgunknak, hogy Gothár Péter művésztársait szexuálisan zaklató ügyében ennél részletesebben állást foglaljunk.

Borzalmas - mondta Vidnyánszky Attila Máté Gábor kijelentéséről, amelyben a szexuális zaklatást intellektuális kielégülésnek nevezte.

- mondta Vidnyánszky Attila a balliberális kulturális elit által teremtett közegről.

Gothár Péter a Hét kis véletlen című film első forgatási napján a dömösi révnél 2018. augusztus 3-án. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke egyetért azzal, hogy Gothár Pétertől vissza kell vonni a Nemzet Művésze díjat.

- mondta végül a Magyar Teátrumi Társaság elnöke.