A miniszteri biztos is gratulált Gera Marinának díjnyertes alakításához

Gera Marina az Örök tél forgatásán
Vágólapra másolva!
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő kategóriában a díjat. Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek küldött közleményében gratulált a színésznőnek és az alkotóknak is.
Vágólapra másolva!

Gera Marinát a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el.

Káel Csaba kormánybiztos a távirati irodának eljuttatott közleményében azt írta, hogy

Gera Marina az Örök tél forgatásán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást ebben a rangos nemzetközi televíziós versenyben, amelyen az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el.

A másik magyar jelölt, a legjobb tévés minisorozat kategóriában indult Trezor című tévéfilm nem kapott díjat. Mindkét mű forgatókönyvét Köbli Norbert írta, és mindkettő producere Lajos Tamás.