Mutatjuk, hogy mennyivel keresnek többet a balliberális alpolgármesterek

Vágólapra másolva!
Budapesten, az újonnan felálló testületekben az ellenzéki pártok által vezetett kerületeknél 14-gyel több alpolgármester kapott lehetőséget. Ugyanez a kormánypártiaknál csak 1. Ennek köszönhetően az ellenzék vezette kerületek 30 százalékkal többet költenek erre - olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzésében.
Vágólapra másolva!

Az előző önkormányzati ciklus során a fővárosi kerületekben mindösszesen 57 főállású és társadalmi megbízatású alpolgármester kapott feladatot.

Az októberi választást követően az újonnan megalakult testületekben ez a szám 71-re emelkedett úgy, hogy a kormánypártok által vezetett testületekben a rendelkezésre álló információk szerint 1-gyel,

míg az ellenzéki testületekben 14-gyel nőtt ez a szám (a 20. kerületben, melyet független polgármester vezet, csökkent az alpolgármesterek száma) - derült ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzéséből.

Forrás: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány

Az ellenzéki vezetésű kerületekben átlagosan 3-4 alpolgármester kapott munkát (3,57 db), míg a kormánypártiaknál 2-3 tisztviselővel számolhatunk (2,37 db).

A költségeket tekintve, figyelembe véve, hogy három kerület esetében még nem elérhetőek ezek az adatok 48 340 410 Ft-ot keresnek az alpolgármesterek összesen, ami mellé 6 877 646 Ft-nyi költségtérítés jár

- olvasható az elemzésben.

Ha mindezt a politikai hovatartozás szerint bontjuk meg, akkor az ellenzéki vezetésű kerületek átlagosan 2,7 millió forintot fordítanak az alpolgármesterek díjazására, míg ugyanez a szám a kormánypárti kerületek esetében 2 millió. Mindezek alapján az ellenzéki kerületek 30 százalékkal több forrást fordítanak az alpolgármesterek fizetésére, mint a kormánypártiak.

Így néz ki az ellenzék teljesítménye

Látványos fizetésemelések, a tisztségek számának növelése, egymás pozícióba hozása - kulcsszavakban így lehetne összefoglalni az ellenzék elmúlt másfél havi teljesítményét azokban a kerületekben, ahol hatalomra kerültek. Az Origo egyesével végigvette az általuk irányított városrészeket: a legnagyobb képviselői fizetések Zuglóban születtek, az alpolgármesterek száma a II. kerületben emelkedett a leglátványosabban, a nepotizmus újkori hazája Rákospalota lett.