Az Origo arra volt kíváncsi, hogy a súlyos szexuális zaklatási ügybe keveredett Gothár Péternek, a Katona József Színház rendezőjének és a Színművészeti Egyetem tanárának a legújabb filmjét, a Hét kis véletlent a szexuális zaklatási botránya ellenére vajon bemutatják-e? Elsőként a Magyar Nemzeti Filmalapot kerestük meg, ők később ígértek választ. Ezt követően a filmet elkészítő Véletlenek Kft. nevű céghez fordultunk, ahonnan meglepő válasz érkezett. A cég vezetői, Kovács Gábor és Pataki Ágnes - akik Gothár filmjének a producerei is - közölték, hogy a művüket mindenképp szeretnék bemutatni, a rendező szexuális zaklatási botrányáról pedig a konkrétan erre vonatkozó kérdésünk ellenére egyetlenegy szót sem írtak. Még arra sem utaltak, hogy elítélik a történeket, és sajnálatukat sem fejezték ki az áldozatok iránt. Többször megírtuk: a balliberális kulturális világ szorosan összezár, ha egy, a saját táborukból érkező szexuális zaklató megvédéséről van szó. Gothár Péter az egykori, Kádár-Aczél-kori kaposvári, később pesti (Katona József Színház) kulturális világ egyik vezetője, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselőjelölt, a magyarországi filmes és színházi képzést irányító Színház- és Filmművészeti Egyetem volt rektorhelyettese.
Ahogy arról az Origo már több alkalommal is részletesen beszámolt, múlt kedden robbant ki a hazai balliberális kulturális elit legújabb szexuális zaklatási botránya, amelynek a főszereplője a Katona József Színház rendezője, Gothár Péter, a balliberális színházi és filmes világ vezető alakja.

Egyelőre csupán biztosan annyit lehet tudni a Metoo-botrányról, hogy Gothár Péter a Katonában szexuálisan zaklatott legalább két nőt, ezért a színházból kitiltották, de nem jelentették fel, sőt, még a darabjai közül is csak azt az egyet veszik le, amelyre már kevés jegyet tudtak eladni.
A Máté Gábor vezette Katona először megpróbálta eltussolni a szexuális zaklatási ügyet, és csupán csak annyit közöltek, hogy „nem megfelelő erkölcsi magatartás miatt az egyik alkalmazottjukat elbocsájtották", mikor azonban a színház vezetői számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudják eltitkolni Gothár nevét (hiszen már a teljes sajtó tudta, kiről van szó, sőt, a színházba járók közül is egyre többen megtudták), azt a trükköt találták ki, hogy maga Gothár ad ki egy közleményt, amelyben kisebbíti a bűnét.
Az ügyben az áldozatok nem mernek megszólalni, mivel - mint ahogy a Ripost kiderítette -
a Katona vezetése titoktartási szerződést íratott alá az ott dolgozó színészekkel, köztük az áldozatokkal is.
Az eset jogi értelmezése kapcsán az Origo megkérdezte ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, a Századvég Alapítvány jogi igazgatóját.
Lomnici megkeresésünkre elmondta: főszabályként a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) alapján kötött szerződések titoktartási klauzulája bűncselekmény eltussolására nem használható.
A jogász kifejtette, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy a Katona József Színházban valóban szexuális bűncselekmény valósult meg, akkor a dolgozókkal aláíratott ilyen titoktartási nyilatkozat érvénytelen lehet, hiszen az jogszabályba ütközik, amelynek érvénytelenségére bárki, határidő nélkül hivatkozhat a bíróság előtt.
Gothár ezt követően még egy átlátszó és sunyi trükkel próbálkozott: vizsgálatot kért maga ellen a másik munkahelyén, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az egyetem pedig ahelyett, hogy független, külső vizsgálatot indított volna, belül próbálja elintézni az ügyet. Ráadásul, mint kiderült, egy álvizsgálattal, amelynek a célja a botrány eltussolása.
A Gothár-ügy kapcsán ugyanis levelet írtunk Upor Lászlónak, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettesének, akitől kitérő választ kaptunk, az egyetemet (rektor hiányában) irányító Upor ugyanis óvatlanul elszólta magát: azzal mentegetőzött, hogy nem is tudják, Gothárt miért tiltották ki a színházból.
Upor László tehát a Katona vezetőségéhez, Máté Gábor igazgatóhoz hasonlóan mindenáron megpróbálja eltitkolni a botrányt és menteni Gothárt.
A szexuális zaklatási botránya ellenére bemutatják Gothár Péter közpénzből készült filmjét
Közben kiderült, hogy még 2018 nyarán a Gothár Péter által forgatott, a Hét kis véletlen című film gyártási támogatás céljából a Magyar Nemzeti Filmlaptól 375 millió forint közpénz kapott.
Ezzel kapcsolatosan az Origo megkereste a Magyar Nemzeti Filmalapot.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy a Hét kis véletlen forgalmazásáról pontosan melyik gyártócéggel kötöttek szerződést, továbbá vannak-e információk arról, hogy a filmet a szerződés szerint mikor kellene bemutatni, illetve elképzelhető-e az, hogy Gothár napvilágra került szexuális zaklatási botránya miatt ez mégsem fog megtörténni?
A Magyar Nemzeti Filmalaptól azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Amikor válaszolnak, azt azonnal közöljük.
Közben megtudtuk, hogy a filmet a Véletlenek Kft. nevű cég gyártotta le, és hozzájuk „vándorolt" az adófizetők 375 millió forintja is. A cég vezetői Gothár filmjének a producerei, Kovács Gábor és Pataki Ágnes. A szexuális zaklatási botrányba keveredő rendező tehát nekik dolgozott.
Ezt követően megkerestük kérdéseinkkel a Véletlenek Kft.-t. Megírtuk, hogy értesüléseink alapján, a cég kapta a Hét kis véletlen gyártására a filmalap támogatását.
Ezzel kapcsolatban pedig azt kérdeztük, van-e információjuk arról, hogy a filmet a szerződés szerint mikor kellene bemutatni, illetve elképzelhető-e az, hogy Gothár Péter napvilágra került szexuális zaklatási botránya miatt ez mégsem fog megtörténni?

A Véletlenek Kft. vezetői – Kovács Gábor és Pataki Ágnes - közös mailjükben pedig eléggé meglepő módon közölték, hogy a művüket mindenképp szeretnék bemutatni, mert szerintük <<ennyivel tartoznak az értékes filmnek, a nagyszerű színészeknek és a stábnak, a befektetett közpénznek és a több éves munkának>>.
A rendező szexuális zaklatási botrányáról pedig az erre vonatkozó konkrét kérdésünk ellenére egyetlenegy szót sem írtak. Még arra sem utaltak, hogy elítélik a történteket, és sajnálatukat sem fejezték ki az áldozatok iránt. Csupán annyit közöltek, hogy a bemutatóra 2020-ban fog majd sor kerülni, fix dátum tehát még nincs.
Az Origo többször írt arról Máté Gábor, a Katona igazgatója és a Színművészeti vezetői kapcsán, hogy a balliberális kulturális világ nem veti ki magából a szexuális zaklatót, sőt, minden erejével védeni próbálja, ha saját világuk egyik fontos emberéről van szó. És Gothár Péter ilyen.
Ezt a falat töri át egyébként Fekete Péter kulturális államtitkár, amikor - az Origo információi szerint - lényegét tekintve kérdőre vonta a Katona József Színházat és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet.