Hamarosan havazás váltja az esőt

időjárás szél szeles eső esős ősz tavasz
Vasárnap szükség lesz az esernyőkre (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Alig egy hét alatt óriási változás áll be az időjárásban - figyelmeztet előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Kedd: A Dunántúlon tartósan rétegfelhős maradhat az ég, míg keleten legalább pár órás napsütésben reménykedhetünk. Számottevő csapadék sehol sem lesz. Reggel párás, foltokban ködös lesz a levegő. 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Front nem lesz felettünk.

Szerda: Reggel ismét párássá válik a levegő, napközben pedig erős felhősödés valószínű.

Kora estétől nyugat felől elered az eső.

A déli szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. 7 és 14 fok közötti értékeket mérhetünk.

Csütörtök: Erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Első körben délig, majd átmeneti szünet után estétől ismét többfelé lesz eső. 10 és 15 fok közé enyhül átmenetileg az idő. Élénk lesz a változó irányú szél.

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Ralf Hirschberger

Péntek: Hajnalban, reggel még több helyen eshet az eső, majd csökken a felhőzet, előbukkan a nap. Az északnyugati

szél megerősödik.

12 fok körüli értékeket mérhetünk.

Hétvége: Szombaton felhőátvonulásokra, futó záporokra és erős szélre van kilátás. 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet. Vasárnap aztán újra beborul az ég, és sokfelé alakul ki eső. Az északkeleti szél egyre inkább megerősödik, az Északi-középhegységben már havas eső, esetleg

hó válthatja fel az esőt.


A folytatásban: Beköszönt az igazi téli idő: reggelente kemény fagy is lehet, a maximumok is csak 0 fok körül alakulhatnak.