Nem adott érdemi választ a II. kerület baloldali polgármestere az Átrium Színház támogatásával kapcsolatban

Vágólapra másolva!
Nem adott érdemi választ a II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely arra a kérdésünkre, hogy eltekintenek-e az Átrium Színház támogatásától addig, amíg a szexuális zaklató Gothár Péter ott rendez. 
Vágólapra másolva!

A polgármesternek cikkünk megjelenése előtt három kérdést küldtünk, egyrészt arra voltunk kíváncsiak, hogyan értékeli az Átrium reakcióját, illetve szerinte le kellene-e venni a Gothár által rendezett darabot a színház repertoárjából? Később ezt kiegészítettük azzal, hogy támogatni fogják-e a jövőben az Átrium Színházat, ha a szexuális zaklató Gothár Péter rendezése a műsoron marad?

Erre válaszul Őrsi Gergely ezt írta:

Polgármesterként és magánemberként is egyet tudok érteni a Magyar Teátrum Társaság álláspontjával, azzal kapcsolatban, hogy „minden olyan emberi tett, amelyik más embert testi vagy lelki erőszakkal olyasmire késztet, amit az nem akar megtenni, összeegyeztethetetlen a kulturált emberi viselkedéssel és egyébként a jogszabályokkal is."

Az Átriummal kapcsolatban pedig az Önkormányzat szabad működést biztosít a színház számára és egyenőre nem egyeztettünk ebben a témában.

Később beérkezett kérdése kapcsán engedje meg, hogy jelezzem; jelenleg is folyik az Átrium támogatásával kapcsolatos egyeztetés, melynek a fejlemények tükrében biztosan témája lesz a Gothár-ügy is.

Vagyis: a polgármester nem adott érdemi választ arra, hogy a kerület baloldali vezetése megszavazná-e az Átrium jövőbeli támogatását, amennyiben marad a Gothár-darab műsoron. Mindössze annyit mondott, hogy biztosan szó lesz a Gothár-ügyről is.

Ahogy megírtuk, a II. kerületi Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy Őrsi Gergely polgármester több százmillió forinttal kívánja támogatni adófizetői pénzből azt az Átrium Színházat, ahol továbbra sem vették le a programok közül a szexuális zaklatási botrányba keveredett Gothár Péter által rendezett darabot.