Gáspár Győző és családja karambolozott a 21-es úton

2019.11.27. 09:55

A 21-es főúton, tegnap este ütköztek egy másik kocsival Gáspár Győzőék.

Az autót Gáspár Győző beszámolója szerint a felesége, Bea vezette. A tari elágazásnál ütköztek össze egy Suzukival. 

Éppen Budapestről tartottunk haza felé Beával és Virággal, amikor szembe jött velünk egy autó a 21-es főúton. A baleset után kórházba szállítottak minket. Szerencsére nagyobb bajunk nem lett, de mindenki megütötte magát 

- mondta Gáspár Győző a Nool.hu- nak. 

Az énekest megdöbbentette az eset, hiszen a négysávos úton karamboloztak, ahol nincs szembejövő forgalom. 

Forrás: Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatal vezetője, Szeles Péter a lapnak elmondta, hogy feszítővágóval szabadították ki a Suzuki sofőrjét, aki szintén megsérült a balesetben.

A rendőrök a baleset után lezárták az út Salgótarján felé vezető oldalát a tari elágazótól a mátraverebélyi elágazóig, a műszaki mentés és a helyszínelés idejére. 

Nem ez volt az első baleset

Gáspár Győző idén májusban egy körforgalomban balesetezett, közel ahhoz a helyhez, ahol most is karamboloztak, a Tar és Kisterenye közötti körforgalomban. Későn vette észre, hogy felújítják az utat, beleszáguldott egy mély gödörbe és durrdefektet kapott. 

Majdnem meghaltam. Hajnalban tudtunk csak elindulni a buli helyszínéről. Egész este pörögtem, kiszolgáltam a vendégeket, énekeltem és szórakoztattam őket. Siettünk is, de mondanom sem kell, hullafáradtak voltunk – nyilatkozta akkor a Ripostnak.