Magyarországon egyre több nő nevel gyereket, miközben a munkájában is sikeres

Vágólapra másolva!
Magyarországon egyre több nő működtet sikeres vállalkozást, a cégtulajdonosok körében arányuk 40 százalék – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek a Design Terminal rendezvényét követően.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Design Terminal Womentoring rendezvényen vett részt, ahol a női vállalkozói lét témájáról, a nők üzleti életben betöltött szerepéről beszélgettek az innovációs ügynökség programjában részt vevők.

Az államtitkár kiemelte, a számok alátámasztják, hogy

nőként is lehet sikeresen vállalkozni, dolgozni.

A kormány számos intézkedéssel segíti, hogy a nőknek családalapítást követően ne kelljen választaniuk a család, a munka, a karrier között, ezeket össze lehessen egyeztetni. Példaként említette, hogy a kormány bevezette a gyed-extrát a kisgyerek mellett munkát vállalóknak, az egyetemre járó vagy friss diplomás fiataloknak a diplomás gyeddel teremtettek lehetőséget.

Novák Katalin elmondta, az Országgyűlés előtt van az a törvénymódosító javaslat, amely lehetővé teszi a diplomás gyed igénybevételét akkor is, ha valaki az egyetem alatt, vagy közvetlenül az egyetemet követően gyermeket vállalt, nem ment vissza a munkaerőpiacra, és újabb gyermeke születik. Ezzel is segítik a tanulókat, a friss diplomásokat a családalapításban.

A kormány folyamatosan fejleszti a bölcsődei rendszert azzal, hogy a nők 40 év jogosultsági idő után nyugdíjba mehetnek, visszatérhetnek a családba, és segíteni tudnak az unokák körül. Jövő év január elsején bevezetik a nagyszülői gyedet, amely lehetővé teszi, hogy a nagymamák és a nagypapák kivegyék részüket az unokájuk neveléséből, amikor a szülők dolgoznak.

– mondta az államtitkár. Novák Katalin szerint jó, ha van olyan támogató környezet, ahol személyre szabottan kaphatnak tanácsot a továbblépéshez, és megismerkedhetnek olyan személyekkel, akik hasonló utat jártak be, ezt kínálja a Design Terminal programja is.