Jól járnak az oktatók a szakképzés átalakításával

PÖLÖSKEI Gáborné helyettes államtitkár Közéleti személyiség foglalkozása mikrofon MŰSZAKI ESZKÖZ politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY TÁRGY
Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.
Vágólapra másolva!
2020 júliusától átlagosan harminc százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére, erre 35 milliárd forintot fordít a kormány, a béremelésen túl azonban a munkáltatók az illetményen felül adható egyéb juttatásokban is nagyobb mozgásteret kapnak - mondta el a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.
Vágólapra másolva!

A lap pénteki számában megjelent cikkben a helyettes államtitkár kifejtette azt is, hogy a rugalmasabb kereteknek köszönhetően egy teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer teremthető meg. A minőségirányítás rendszerének részletes, teljes körű kialakítása az iskolák feladata lesz - jegyezte meg Pölöskei Gáborné.

A közalkalmazotti törvény csak meghatározott mértékig, kötött rendszerben teszi lehetővé a béren felül adható egyéb juttatásokat,

a munka törvénykönyve viszont ennél nagyobb mozgásteret biztosít majd

- hangsúlyozta a szakképzésben oktatók státusváltása kapcsán Pölöskei Gáborné. 2020-tól a munka törvénykönyve hatálya alá kerülő oktatók továbbra is jogosultak maradnak a jubileumi jutalomra, mégpedig úgy, hogy a korábbi közalkalmazotti jogviszonyukat is beszámítják. Mivel a jubileumi jutalom alapja a megemelt bérük lesz, így e szempontból is magasabb összegre számíthatnak.

Mindenki megtarthatja a pedagógus-életpályamodellben megszerzett fokozatát, a Nemzeti Pedagógus Karban fennálló tagságát és a pedagógusigazolvány nyújtotta kedvezményeket is.

A helyettes államtitkár hozzátette, hogy az érintettek számára a továbbiakban is megmarad a hosszabb időtartamú nyári szabadság lehetősége. A szakképzés sajátosságaira tekintettel az oktatókat megillető pótszabadság mértéke 20 nap lesz, ezen túlmenően a szakképzési törvény nem zárja ki a munka törvénykönyve szerinti, életkor alapján járó pótszabadságra vonatkozó rendelkezés alkalmazását, így

például egy 45 éves oktatónak 20 nap alapszabadság és 20+10 nap pótszabadság, azaz összesen 50 nap szabadság jár.


Az új szabályozás a fizetésekkel kapcsolatban is a korábbiaknál kedvezőbb feltételeket teremt, magasabbak lesznek a bérek, és törvényben rögzítették, hogy az új keretek között egyetlen dolgozó sem járhat rosszabbul. A béremelés nem egységes mértékű lesz, hiszen a cél, hogy a bérek az intézményi és egyéni teljesítményekhez, a vállalati tapasztalatokhoz és a piaci bérekhez igazodjanak, közelítsenek.

- nyilatkozta a lapnak Pölöskei Gáborné

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A változásokat kísérő szakszervezeti tiltakozásokkal kapcsolatban elmondta, hogy sajnálatosan megint a pedagógusokat akarják felhasználni, megtéveszteni és hergelni politikai okokból.

Ezt szavai szerint jelzi az is, hogy az ellenzéki pártok is rátelepednek a tüntetésre.

A kormány számára a legfontosabb, hogy a szakképzésben dolgozók járjanak jól a béremeléssel és a korábbinál is nagyobb mértékű juttatásokkal. A megtett intézkedések lényege éppen az, hogy jobban megbecsüljék a szakképzésben oktató pedagógusokat, ezáltal erősítsék a szakképzést.
Pölöskei Gáborné kiemelte:

a jövő júliustól megemelkedő bérek megállapításában fontos szerepe lesz egy új, teljesítményalapú minősítési rendszernek, a minősítési kritériumokat is az érintettek bevonásával határozzák meg.

Lesznek a jogszabály és a miniszter által meghatározott fő szempontok, de a minőségirányítás rendszerének részletes, teljes körű kialakítása az intézmények feladata lesz, amelyek így számukra fontos saját szempontokat is behozhatnak.

A helyettes államtitkár hozzátette: nagy szükség van arra is, hogy vállalati szakembereket vonjanak be az oktatásba, ezért az óraadói díjak is jelentős mértékben emelkednek: első ütemben átlagosan 50 százalékkal, majd két-három év alatt, a szakképzési minősítési rendszer bevezetésével párhuzamosan elérhetik a piaci bérszínvonalat.