Egy prostituált miatt vertek agyon egy görög férfit a Józsefvárosban

2019.12.03. 08:21

Agyonvertek egy görög turistát 2017-ben egy józsefvárosi hostelben. Az elkövető egy kanadai férfi volt, akit most emberöléssel vádol az ügyészség - írja a Borsonline. 

A kanadai férfi a párjával szállt meg a józsefvárosi hostelben. Ugyanott szállt meg egy görög turista is, aki igénybe vette volna egy prostituált szolgáltatásait, de a légyott helyett vitatkozni kezdtek.

A kanadai férfi ebbe avatkozott bele: betörte a zárt ajtót, majd brutálisan bántalmazta a görög férfit. A szobából kivitte áldozatát, és a hostel előterében is taposta, rúgta. A görög férfi meghalt.

A kanadai férfit először halált okozó testi sértéssel vádolták, ezt módosította emberölésre az ügyészség. 

A legutóbbi tárgyalásra elutazott az áldozat családja. A testvére elmondta, hogy borzasztóan megviselték őket a történtek, hiszen a hozzájuk legközelebb álló személyt veszítették el, akivel nem sokkal előtte még együtt ünnepeltek. Nehéz, de felszabadító érzés volt az elkövető szemébe nézniük. Sokat számított az is, hogy immár bilincsben látták azt, aki szétzilálta a családjukat - mesélte a Borsnak az áldozat családját képviselő dr. Tran Dániel.