Mégis elítélték a bundázó magyar focistákat

2019.12.03. 12:25

Egy 2016-ban hozott ítéletében a két volt focista ellen indult eljárást elévülés miatt megszüntették, mivel a bíróság álláspontja szerint nem volt megállapítható, hogy a vesztegetést kötelességük megszegésével követték volna el. Az ítélettel szemben az ügyész fellebbezett, a Fővárosi Ítélőtábla pedig az elsőfokú ítéletet egy évvel később hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás utasította.

Az ügyben a múlt hónapban hirdett első fokú ítéletet szerint a Siófok-ZTE Nb1-es meccsen a játékosok direkt olyan eredményt alakítottak ki, amiért pénzt kaptak.Ezzel pedig, ahogy a bíreóság az indoklásában fogalmaz: kötelességüket megszegték.

Mivel a gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének büntetési tétele egytől öt évig terjed, a két focista büntethetősége nem évült el.

Ezért az elsőfokú bíróság a két férfi bűnösségét a minősített korrupciós bűncselekményben megállapította, és 

300.000 forint pénzbüntetésre ítélte, és fejenként 2.643.300 forintos vagyonelkobzást rendelt el ellenük.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a focisták védői három nap gondolkodási időt kértek, így az ítélet egyelőre nem jogerős.