A kocsmárosnő sem segített a megkötözött nagylóki férfin

2019.12.04. 10:10

Egy kihűlt férfi holttestét találták meg péntek hajnalban az egyik nagylóki kocsma teraszán, egy székhez volt kötözve. Az ügyben három embert fogott el a rendőrség, de a helyiek szerint többen is felelősek a férfi haláláért – írja a Blikk.

A 42 éves férfi csaknem 10 órán keresztül ülhetett a teraszon mielőtt kihűlt volna. Az apja csak másnap reggel, a boltban tudta meg, hogy meghalt a fia.  A helyiek szerint a három férfin kívül a pultosnő is felelős Göbölös Zsolt haláláért.

Forrás: police.hu

"Érthetetlen, hogy a rendőrség miért csak a három férfi nyakába varrja ezt a szörnyűséget. Ugyanis a pultosnő jókat nevetgélt, miközben videóra vette, amint Zsolt részegen, az asztalra borulva alszik, a többiek pedig szigetelőszalaggal a hátára erősítettek egy széket"  – mondta a Blikknek az egyik helyi asszony, aki úgy tudja, hogy a férfi felébredt, miközben a támadói épp megkötözték, de akkor rummal leitatták, hogy ne tudjon védekezni. 

Felfoghatatlan számomra, hogy a pultosnő az esti zárásnál hogy mehetett úgy haza, hogy ne oldozza el Zsoltot  – tette fel a kérdést a nő, aki a férfi után maradt négy árva gyereket neveli. Elmondása szerint a gyerekek gyakran elsírják magukat, amikor szóba kerül az apjuk.

A tragédia után a férfi anyja is Nagylókra utazott Sopronból, hogy a temetésről egyeztessen a falu vezetésével. A családnak segítség nélkül nincs pénze a temetésre.

Ahogy korábban megírtuk, Göbölös Zsolt munka után ment be a kocsmába, ahol lerészegedett. Ezek után három férfi a hátára szigetelőszalagozott egy széket, majd magára hagyták a hidegben. A férfi próbálta kiszabadítani magát, de próbálkozás közben felborult és a hideg kövön kihűlt. 

A 30, a 32 és a 37 éves férfiakat gondatlan emberöléssel gyanúsítja a rendőrség, a kihallgatásuk után visszamehettek a faluba.