Orbán Viktor: A NATO végre kimondta, hogy a tömeges migráció biztonsági kihívást jelent

2019.12.04. 16:43

A NATO először mondta ki, hogy a délről érkező tömeges migráció biztonsági kihívást jelent, és a szövetségnek foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel - mondta a miniszterelnök a szerdai londoni NATO-csúcs után a közmédiának.

Orbán Viktor elmondta: Magyarország számára mindig is fontos volt, hogy a nyugati katonai szövetséghez tartozzon, ezért 1999-ben csatlakozott hozzá.Orbán Viktor nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a csatlakozási dokumentumot ő írhatta alá.

A NATO-tagság fontos identitási elem politikai közösségének is, hiszen a keresztény nemzeti erők voltak, amelyek bevitték az országot a NATO-ba első kormányuk idején. Az azóta eltelt időben új kihívások is megjelentek a világban. Az egyik a tömeges migráció, és az annak nyomán fellépő biztonsági kockázatok, mint a terrorizmus - tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) a londoni NATO-csúcson 2019. december 4-én. Mellette Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (b) és Boris Johnson brit miniszterelnök (j).Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely

Kifejtette: a NATO korábban elfogadta, hogy van egy ilyen fenyegetés, de nem sorolta a legfontosabb kihívások közé. Ez most megváltozott - emelte ki.

Orbán Viktor nagy fejlődésnek, komoly előrelépésnek nevezte, hogy a szövetség elismerte, a délről érkező tömeges migrációval a NATO-nak is foglalkoznia kell. Ebben sokévnyi komoly munkája van Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek és a magyar külügynek is - közölte.

Azt mondta: közép-európai sikernek is tekinthető, hiszen mi szorgalmaztuk, hogy a NATO fordítsa figyelmét a migráció, és az azzal összefüggő terrorizmus felé. Ennek nyomán a szövetség több eszközt, több pénzt fog mozgósítani a migráció, és az annak nyomán fellépő terrorizmussal szemben - mondta a magyar kormányfő.

Az illegális migráció erősíti a terrorszervezeteket is

Szijjártó Péter korábban a magyar közmédiának azt mondta, az illegális migrációs folyamatok - különösen a Nyugat-Balkánon - nemhogy nem álltak le, de erősödnek, és ez erősíti a terrorszervezeteket is.

Az ellenőrizetlen migrációs hullámok ugyanis lehetőséget teremtenek a terrorszervezeteknek arra, hogy szélsőséges ideológiáikat az egész világon terjesszék, terroristáikkal együtt.

Ezért is fontos, hogy a NATO nemcsak keletre, hanem délre is tekint

- mondta Szijjártó Péter.

Magyarország egyetért azzal, hogy a NATO-nak az új típusú kihívásokhoz alkalmazkodnia kell, és új eszközökre van szüksége annak érdekében, hogy e kihívásokra megtalálja a megfelelő válaszokat. Ennek jegyében Magyarország további felajánlásokat tesz, biztosítandó, hogy a NATO a jövőben is erős tudjon maradni a terrorizmus elleni fellépésben.

Többet költenek védelemre

Több százmilliárd dollárral emelkedik a következő években a NATO-tagországok összesített védelmi költségvetése, ezt jelentette be a csúcstalálkozó végén a NATO főtitkára.

Hatodik éve folyamatosan növekednek a szervezet védelmi kiadásai, és az európai NATO-tagországok és Kanada ebben az időszakban 130 milliárd dollárral növelték védelmi kiadásaikat.
Stoltenberg szerint döntés született arról, hogy az Egyesült Államokon kívüli NATO-szövetségesek 2024-ig 400 milliárd dollárral növelik tovább a védelemre költött kiadásaikat.
A NATO főtitkára szerint ez példátlan mértékű kiadásnövekedés, és ugyancsak példátlan előrelépés a védelmi költségek tehermegosztásában.