Sikeres a korrupcióellenes fellépés

bíróság ítélet Ötven évnyi börtönnel sújtották Hondurasban egy környezetvédő aktivista gyilkosait
illusztráció
Vágólapra másolva!
Sikeresnek nevezték a korrupcióellenes fellépést a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a Legfőbb Ügyészség, valamint a Belügyminisztérium vezetői a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának nyolcadik évfordulóján tartott rendezvényen, szerdán a Kúrián.
Vágólapra másolva!

A legfontosabb a korrupciós lehetőségek megelőzése, ami az e-közigazgatás fejlesztését igényli,

- mondta Pintér Sándor belügyminiszter.

Kónya István, a Kúria elnökhelyettese arról beszélt, a Kúria a korrupciós bűncselekmények kapcsán is kellő szigorral érvényesíti az állam büntetőigényét, a társadalmi rend és átláthatóság elvárásait.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Répássy Árpád, az OBH elnökhelyettese kiemelte, hogy

az ítélkezésben a törvényesség, a pártatlanság, a tisztesség és a diszkrimináció-mentesség, mint alapvető értékek maradéktalanul érvényesültek ebben az évben is.

Lajtár István, a legfőbb ügyész közjogi helyettese szerint az ügyészség kifejezetten aktív szereplője az Európai Unió igazságügyi együttműködésének (Eurojust) és évről évre csökken az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) a magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma.