Húsz év fegyházra ítélték az óbudai óvónő gyilkosát

2019.12.06. 16:25

Húsz év fegyházbüntetésre ítélte az óbudai óvónőt lelövő férfit a Fővárosi Törvényszék - közölték pénteken az MTI-vel.

A gyilkost letartóztatták, majd idén nyáron vádat emeltek ellene, a bíróság elé először októberben került. Akkor azt mondta, azt érezte, elrabolták tőle a lányát és a másik családot okolta. Azt, ahová került a lánya, legfőképpen az anyát. A lánya ugyanis összeköltözött egy fiúval. Bár a lányával már jóval korábban megromlott a kapcsolata. Amikor a nyugdíjas férfi megtudta, hogy lánya elköltözött, fenyegető levelet írt veje családjának, nem sokkal később pedig az óvónőhöz hajtott és magával vitte a fegyvert is. Mégis azt állította, hogy nem készült a gyilkosságra.

Amikor meglátta az asszonyt - aki éppen munkába indult - négyszer rálőtt a fegyverrel. Az óvónő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. 

A nyugdíjas férfi elmenekült a helyszínről, majd az autójában megpróbált öngyilkos lenni: inzulint és morfiumot adott be magának, a rendőrök azonban még időben elfogták és mentőt hívtak hozzá.

Forrás: Police.hu

A bíróság most 20 év fegyházra ítélte a gyilkost.

Az indoklásban elhangzott, hogy nem fogadták el a férfi védekezését, miszerint felfokozott izgalmi állapotban, vaktában lövöldözve ölte meg az asszonyt. A tanúvallomásokból kiderült, hogy a férfi ellentmondást nem tűrve irányította a családja életét, és úgy gondolta, hogy a veje nem méltó a lányához. 

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a bűncselekmény elkövetését előre kitervelt bosszú vezérelte, és hogy a gyilkosság olyan volt, mint egy kivégzés.

A bíróság hangsúlyozta, hogy a vádlottat idős kora miatt nem ítélte életfogytiglani fegyházbüntetésre, életkorát enyhítő körülményként vette figyelembe. Az ügyészség súlyosbításért, a férfi és ügyvédje pedig enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. 

A férfi a letartóztatása után többször is öngyilkos akart lenni, többször vitték át az elmeosztályra. 

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK