Nem engedik ki Szögi Lajos gyilkosát

Vágólapra másolva!
Egyelőre még feltételesen sem szabadulhat az olaszliszkai lincselés 15 év fegyházbüntetésre ítélt harmadrendű vádlottja, mivel a Szegedi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú döntést.
Vágólapra másolva!

Juhászné Prágai Erika, a törvényszék szóvivője kedden azt mondta, hogy a három bíróból álló másodfokú tanács

mellőzte az ügy harmadrendű vádlottjának feltételes szabadlábra bocsátását.

A férfi a Szegedi Fegyház és Börtönben tölti a büntetését, hivatalosan 2021. október 24-én szabadul. A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája november 26-án az elítélt feltételes szabadságra bocsátásáról döntött, de az ügyész fellebbezett, így a végzés akkor nem vált véglegessé.

A törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a döntést. Megállapította, hogy az elítélt a rácsok mögött példásan viselkedett, többször megjutalmazták, jutalmai, tanfolyamokat végzett és kártérítést fizetett az áldozat családjának. A bíróságnak meg kellett vizsgálni a törvénytisztelő életmódra való készségét is.

Álláspontjuk szerint az elítélt szabadulása esetén közel kerülne korábbi környezetéhez, és nem zárható ki, hogy így "e készsége mérséklődne".

Emellett úgy ítélték meg, hogy mivel a bűncselekmény helyben és az országos közvélemény előtt is ismert, ez megnehezítheti az elítélt számára a mindennapi feladatok ellátását, és visszaterelheti a korábbi "kriminális élethelyzetbe". Mindezért az elítélt a bíróság szerint továbbra is potenciális veszélyt jelent a társadalom tagjaira nézve.

A Debreceni Ítélőtábla 2009. november 13-án hozott jogerős ítéletet az olaszliszkai emberölés ügyében. Három vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott, hármat 15-17 év, kettőt pedig 10-10 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt.

Az ügy elsőrendű vádlottja 17 év fegyházbüntetést kapott, ő július 15-én hagyhatta el a börtönt, miután a bíróság feltételesen szabadságra bocsátotta.

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon 2006. október 15-én, a Borsod megyei Olaszliszkán, miután elsodort egy kislányt, aki árokba esett, de nem sérült meg.