Ördögűző lehet a kunszentmártoni gyerekgyilkos anya

2019.12.10. 11:17

Ismerősei szerint Júlia depressziós volt, amikor novemberben szíven szúrta 3 éves kisfiát a nagykéssel. Emellett arról is beszéltek a Ripostnak, hogy a férjével együtt egy ördögűző vezér szektájának tagjai. 

Ahogy azt az Origo is megírta, a gyerek apja az óvodába vitte a nagyobbik gyereküket amikor a felesége rátámadt a hároméves kisfiukra.

Megverte és szíven szúrta a kisgyereket.

Egy hónapja a helyiek azt mondták, a 32 éves asszony depressziós lehetett és a gyilkosság előtti napon nagyon furcsán viselkedett.

Ugyan nem emelt rá kezet, de a nyílt utcán rángatta Petikét, hangosan beszélt vele. Pedig nyugodt, mosolygós kisfiú volt, nem hisztériázott"

- mondta az egyik kunszentmártoni.

A gyilkosság idején a kisgyerek nagyanyja volt még otthon. A kisfiúval átrohantak a szemközti kocsmába, ahol hívták a mentőket, de az életét már nem tudták megmenteni. A rendőrök a helyszínen, az otthonában fogták el a gyerekgyilkos anyát, akit le is tartóztattak, de nem a bíróságon. 

helyszínelők a tetthelyenForrás: Police.hu

A Ripost szerint ugyanis azonnal a pszichiátriára került a gyilkos, mert nem volt beszámítható állapotban. Nem hozhatták ki az előzetes tárgyalási tárgyalására a nyomozási bíró elé. Emellett az is kiderült, hogy egy helyi férfi szerint az asszony nem a depressziója miatt gyilkolta meg a gyerekét, hanem azért,

mert a férjével együtt egy ördögűző szektához tartoznak.

Mindenki tudja, de félnek beszélni. Júlia és a párja rendszeresen járt Miskolcra a szekta gyűléseire, ahol szó szerint átmosták az agyukat. Napok óta arról beszélnek a községben, hogy maga a férj mesélt a helyi barátainak arról, mit mondott a felesége, amikor számon kérte a gyilkosságért. Júlia állítólag azt mondta neki, 'meg kellett önöm, mert benne volt az ördög!' A szekta, amihez már évek óta tartoznak, ismert, rengeteg tagjuk van. Az Árkádia fényei nevet viseli, aminek az egyik tanítása szerint a halál a megszabadulás művészete és titka"

- árulta el egy kunszentmártoni férfi a lapnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK