Trágárkodás, üvöltözés, botránykeltés: ezentúl sokba kerülhet az ellenzéknek a cirkusz

Vágólapra másolva!
Az elmúlt években hónapról hónapra egyre ocsmányabb akciókat hajtott végre a balliberális ellenzék az Országgyűlésben, éppen ezért fogadta el kedden a parlament azt az új jogszabályt, amelynek értelmében jelentősen szigorúbb szankciókkal kell számolniuk azoknak a képviselőknek, akik nem bírnak magukkal. Bár a balliberális képviselők valamifajta jogtiprásról beszélnek, a most elfogadott szabályozás lényegesen enyhébb szankciókat tartalmaz, mint több nyugat-európai ország hasonló jogszabálya.
Vágólapra másolva!

A parlament elfogadta az Országgyűlés működését érintő törvények módosítását, amely alapján a jövőben szigorúbban büntethetők a Ház rendjét megsértő képviselők. Az országgyűlési törvény módosításában a fegyelmi esetek két új elemmel bővülnek: a felszólalást vagy az ülésvezetést kirívóan zavaró közbeszólás, valamint az ülés menetének zavarása, akadályozása, illetve más képviselő, országgyűlési, illetve közjogi tisztségviselő zavarása, akadályozása üléstermi jogai gyakorlásában, kötelezettségei teljesítésében.

A törvény emeli a szankcióként kiszabható tiszteletdíj-csökkentések mértékét, az eddigi elvonások 12-szeresére.

Legenyhébb esetben minimum a félhavi tiszteletdíja csökkentésével büntethetik a képviselőt - ha közbeszólásával a felszólalást vagy az ülésvezetést kirívó mértékben zavarja -, legsúlyosabb esetben pedig hathavi tiszteletdíj elvonásával. Utóbbi akkor szabható ki, ha a képviselő az ülés menetét vagy az ülés résztvevőjét akadályozza, illetve ha fizikai erőszakkal fenyeget vagy azt alkalmazza. A szemléltetési előírások megszegőjét egy- vagy kéthavi tiszteletdíj-csökkentéssel sújthatják.

Az Országgyűlésben az új módosítás révén szigorúbban büntethetik az ellenzéki bohóckodásokat Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kocsis Máté: Ez megengedhetetlen

Az egyik előterjesztő, a fideszes Kocsis Máté korábban a parlamentben az elmúlt időszakban történt "példátlan durvaságokkal" indokolta az országgyűlési törvény módosítását, megengedhetetlennek nevezve az ellenzék "vadabb" képviselői által tanúsított magatartást. Megemlítette a tavaly december 12-i ülésnapot - amikor ellenzéki képviselők megakadályozták, hogy a levezető elnök elfoglalja helyét a pulpituson, majd a továbbiakban is zavarták az ülést -, valamint Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő október 21-i viselkedését, amikor trágár szavakat tartalmazó táblát emelt fel az ülésteremben.

A törvénymódosítás mellett a végső lökést az október 21-i ülés adta. Akkor minden korábbinál botrányosabb és közönségesebb viselkedésről tettek tanúbizonyságot a balliberális politikusok. A parlamentben nem volt ritka, hogy a kormánypárti felszólalások alatt végig üvöltöttek az ellenzéki politikusok. Az üvöltözésben Vadai Ágnes (DK), Szabó Tímea (Párbeszéd), Arató Gergely (DK) és Tordai Bence (Párbeszéd) járt az élen. Kövér Lászlónak Jakab Pétertől, a Jobbik frakcióvezetőjétől egyszer el is kellett vennie a szót.

Vadai Ágnes élen jár a parlamenti üvöltözésben Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Az említett októberi ülésen Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával vette kezdetét az őszi ülésszak. A miniszterelnök beszéde alatt a korábban LMP-s, jelenleg független Hadházy Ákos trágár feliratot tartalmazó táblát mutatott fel. Kövér László házelnök rendre utasította Hadházyt és az ellenzéket, azt mondta, hogy

mondta Kövér László, akinek többször is el kellett vennie a szót az ellenzéki képviselőktől a Ház méltóságát sértő megjegyzéseik miatt.

Hadházy minden határon túlment

A helyéről trágár táblát felmutató Hadházy Ákos óriási felháborodást okozott. Az ellenzéki pártok képviselői láthatóan szégyellték Hadházy trágár akcióját, de egyértelműen elhatárolódni nem akartak. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára akkor azt mondta, az ellenzéki képviselők cirkuszként tekintenek az Országgyűlésre. Hadházy egyébként a trágár táblával önmagát idézte.

Egy 2018-as decemberi tüntetésen ugyanis azt a mondatot skandáltatta a közönséggel, amit felmutatott.

Az ellenzék azonban Hadházy botrányos akciója után sem állt le.

Szinte minden kormánypárti felszólalás alatt üvöltöttek, sok esetben nem is lehetett pontosan érteni, hogy a Fidesz-KDNP képviselői miről beszélnek az óriási hangzavarban.

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő trágár feliratot tart a kezében Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalása alatt az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. október 21-én Forrás: MTI/Kovács Tamás

Aztán többszöri felszólítás után a házelnök kénytelen volt megvonni Jakab Pétertől a szót. Jakab Péter az azonnali kérdések órájában sem fogta vissza magát, Orbán Viktor miniszterelnök a válaszában nem véletlenül mondta:

Nyugaton nagyon súlyos büntetést kapott volna Hadházy

Kocsis Máté egyébként a kedden elfogadott törvényjavaslatról korábban azt mondta, Hadházy Ákos magatartását egyetlen európai törvényhozás sem tolerálta volna.

Belgiumban például ilyen esetben a következő 8-10 ülésről is kitilthatták volna a képviselőt, az Egyesült Királyságban 20 napra felfüggeszthették volna a képviselői jog gyakorlását,

Németországban pedig 30 napra ki lehetett volna utasítani a rendbontót az ülésteremből - hozott példákat.

Az Európai Parlamentben egyébként a Magyarországon látottaknál sokkal kisebb akciókért is komoly szankciók járnak.

Hetekre felfüggesztették és tíznapi fizetésmegvonással büntették azt az európai képviselőt, aki a török offenzívát tárgyaló EP-ülésen török csokoládét szórt az elnöki pulpitus elé, ezzel utalva arra, hogy szerinte Törökország EP-képviselőket vesztegetett meg.

Ezzel a lépéssel nemcsak képviselőtársait, hanem az Európai Parlament házszabályát is megsértette Angelo Ciocca, az olasz Liga párt EP-képviselője. Az eset nyomán az EP elnöke és alelnöke is felhívta a figyelmet arra, hogy az EP a demokratikus vita terepe, így elfogadhatatlan az ilyesfajta viselkedés.

Tavaly december 12-én rendezte meg az eddigi legnagyobb botrányát az ellenzék Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Tavaly decemberben volt a legnagyobb botrány

A hazai balliberális ellenzék az eddigi legnagyobb parlamenti botrányát tavaly december 12-én rendezte meg. Akkor az ellenzéki képviselők részben a miniszteri padsorok, részben az elnöki pulpitus előtt álltak, folyamatosan sípoltak és kerepeltek. Akkori akciójuknál politikai értelemben a legrosszabb '68-as baloldali reflexek kerültek elő. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója akkor azt mondta, hogy az ellenzéki képviselők gyermeteg, inkompetens módon és sikertelenül igyekeztek ellehetetleníteni a demokratikusan megválasztott Országgyűlés munkáját. Teljesen szánalmas akciójuk ellenére a kormánytöbbség azon a napon minden fontos törvényt el tudott fogadni.

Véget érhet a közintézményekben való bohóckodás

Az ellenzéki képviselők a parlamentbeli bohóckodás után az MTVA székházánál folytatták a hangulatkeltést. Az egyértelműen megrendezett, provokatív akcióval próbálták megzavarni a közszolgálati műsorkészítést. A nevetséges, már-már bohózatba illő jeleneteket bemutató ellenzéki képviselők mindenáron el akarták érni, hogy a biztonsági személyzet részéről bántalmazzák őket, bár erre egyáltalán nem került sor. Az egész akciónak a vezetője a trágár Hadházy Ákos volt.

Munka helyett még akcióztak egyet

Az utóbbit a jövőben nem tehetik meg az ellenzéki képviselők, mivel az elfogadott módosítások értelmében az új rendelkezés úgy szól, hogy az állami szervek továbbra is kötelesek a képviselőket támogatni megbízatásuk ellátásában, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást meg kell adniuk.

A képviselő azonban csak előzetesen egyeztetett módon kérhet majd tájékoztatást a közigazgatási szervektől, közintézményektől.

Tehát nem lehet csak úgy betörni egy állami fenntartású intézménybe, mint tavaly decemberben.

Szél Bernadett, Szabó Szabolcs és Hadházy Ákos még mielőtt elfogadták volna az előbb említett törvényt, rárontottak az Emberi Erőforrások Minisztériumára, ahol a Nemzeti alaptantervről és a kötelező iskoláztatásról szerettek volna egyeztetni. Az országgyűlési képviselőket egyáltalán nem zavarta, hogy közben folyt a parlamenti munka, amiben nekik is részt kellene venniük.