Pokorni Zoltán: A kormány két kórházat akar fejleszteni Budán

szuperkórház
centrumkórház
Vágólapra másolva!
A kormány két kórházat akar fejleszteni Budán: a dél-budai centrumkórház (DBC) felépítése mellett a Szent János kórházat szeretné centrumkórházzá alakítani - mondta Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere szerdán.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus a Fővárosi Közgyűlés ülésének ideje alatt tartott sajtótájékoztatón bejelentette, a jövőben részt vesz a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) ülésein, miután Karácsony Gergely főpolgármester folytatta elődje, Tarlós István azon gyakorlatát, hogy a testületbe jelölte a legnagyobb támogatottságú ellenzéki jelöltet.

Pokorni Zoltán kifejtette, az FKT következő ülésén hat napirendi pontról tárgyalnak,

a kormány kezdeményezésére pedig a budai egészségügyi fejlesztések kérdése is terítékre kerül.

Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, a kabinet érvelni kíván a dél-budai centrumkórház eredeti helyszíne mellett, de hajlandó mérlegelni a főváros által felajánlott, Kelenföldi pályaudvarhoz közeli területet is.

Forrás: DBC

A XII. kerület polgármestere emlékeztetett, a kormány többször kijelentette, nem kíván semmilyen fejlesztést megvalósítani a főpolgármester, illetve a kerületi polgármesterek akarata ellenében, ugyanakkor szerinte a városvezetésnek a Városliget esetében azt is érdemes figyelembe vennie, hogy a Liget-projekt nem önmagában áll, ahhoz kapcsolódik az állatkert területén található Pannon Park-fejlesztés is, amelynél komoly pénzügyi gondok mutatkoznak.

Pokorni Zoltán reményét fejezte ki, hogy nem marad félbe ez a beruházás.

Kérdésre válaszolva szólt arról is, úgy látja, lesz megállapodás a főváros és az állam között a járóbeteg-ellátás és az atlétika közös fejlesztésében.