Vizsgálják a BKV tenderlefújását

hármas metró m3
3-as metro pótló busz
Vágólapra másolva!
A feltételezett jogsértés miatt jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) által eredményhirdetés után érvénytelenített eljárás ügyében – mondta a Világgazdaságnak Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke.
Vágólapra másolva!

A napokban ugyanis az új Fővárosi Közgyűlés által meghozott határozatra hivatkozva érvénytelenítették a budapesti közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklámcélú hasznosítására lefolytatott közbeszerzési eljárást.

A közlekedési vállalat ezzel évi több mint egymilliárd forinttól esik el,

mivel ekkora a különbség a jelenleg fizetett és a közbeszerzési eljárásban a nyertes által vállalt fizetési kötelezettség között.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

A legjobb ajánlatot az eddigi bérlő, a francia hátterű JCDecaux Hungary Zrt. (JCD) adta. Azt vállalta, hogy a szóban forgó reklámfelületekért évi több mint 1,7 milliárd forintot fizet.

A felmondás okaként megjelölt közgyűlési határozat megtiltotta a főváros cégeinek az egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására vonatkozó megállapodások aláírását. Márpedig a BKV négy plusz opcionálisan további négy évre szervezte volna ki a reklámhelyek értékesítését.