Nem fogad el alamizsnát az áldozat családja a gázoló, drogos nőtől

2019.12.13. 16:46

Csaknem félmillió forintot ajánlott fel a zuglói gázoló a halálos áldozata családjának, de ők sem a pénzt, sem a nő bocsánatkérését nem fogadták el. A fiatal nő végül nem ment el a csütörtöki tárgyalásra.

T. Klára Petra, a fiatal üzletasszony2016-ban halálra gázolt egy 85 éves nyugdíjast, majd továbbhajtott, mintha mi sem történt volna. Meg sem állt egy szépségszalonig, ahol műszempillákat csináltatott magának.

A nőt első fokon öt és fél évre ítélték, és örökre eltiltották a vezetéstől, ehhez képest szeptemberben ismét megállították, amikor drogosan vezetett. Ez alkalommal marihuánát és kokaint is fogyasztott. Most házi őrizetben várja az ítéletét.Ügyvédje elmondása szerint teljesen összeomlott, emiatt nem jelent meg a csütörtöki tárgyaláson sem.

 Pszichiátere tanácsára nem jött el"

- magyarázta az ügyvédje, aki hozzátette, hogy a nő gyógyszereket szed és hetente többször jár kezelésre. Emellett azt is elmondta, hogy Petra 400 ezer forintot adott át neki, amelyet felajánlott áldozata családjának.  Ők ezt nem fogadták el, sőt a nő bocsánatkérését sem. Még pár sorban le is írták, hogy

egy ilyen embertől egy forintot sem akarnak látni.

Most kifejezetten kérte, hogy az első dolog a tárgyaláson a részvétnyilvánítás legyen. Mivel a sértetti képviselet nincs itt, reméljük, a sajtón keresztül eljut hozzájuk" – mondta a jogász, majd hozzátette, hogy bár a nő a gázolást elismeri, azt már nem, hogy bedrogozva vezetett. Az ügyvéd szerint a szakértők sem tudják egyértelműen igazolni, hogy a nő közvetlenül a vezetés előtt fogyasztotta-e a drogokat. A bíróság jövő hétfőre halasztotta a döntést - írta meg a Bors.