Újabb unokázós csalót fogtak a rendőrök

2019.12.14. 15:54

A férfi a kaposvári nyugdíjas unokájának adta ki magát, és azt hazudta, hogy balesete volt, ezért azonnal pénzre van szüksége. A pénzért egy állítólagos barátját küldte el, akinek a nyugdíjas 3 millió  forintot adott át. Csak ezután derült ki, hogy az egész egy átverés volt. A rendőrök kifosztás miatt indítottak eljárást. 

 A nyomozók látókörébe egy 44 éves tatabányai férfi került, akit már másnap el is fogtak és kihallgattak. A bíróság pedig ma rendelte el a férfi letartóztatását. 

Az unokázós csalók módszere szinte mindig ugyanaz: a bűnözők telefonon hívnak fel idős embereket, akiknek a gyereküknek, unokájuknak adják ki magukat, vagy azt mondják, hogy a hozzátartozók kérték meg őket, hogy telefonáljanak helyettük.

Állítják, hogy az idős emberek rokonai bajba kerültek (például autóbalesetet szenvedett vagy tartozása van), ezért sürgősen pénzre van szükségük. Mivel közvetlen találkozáskor könnyen kiderülne, hogy nem ő az unoka, a telefonba azt mondják, hogy valakit elküldenek a pénzért, ékszerekért.

Az áldozataikat találomra választják ki telefonkönyv alapján, de az is előfordul, hogy a kiszemelt nyugdíjas lakókörnyezetében puhatolóznak, vagy a közösségi oldalakon megadott információkat felhasználva teszik hihetőbbé történetüket.

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy az ilyen, és ehhez hasonló csalások megelőzhetők a következő tanácsok betartásával:

  • Járjon utána, hogy valóban baj van-e: Tegye le a telefont, majd hívja vissza hozzátartozóját!
  • Tegyen fel ellenőrző kérdéseket: „Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?"
  • Ne hagyja, hogy sürgessék, próbáljon nyugodt maradni: Egy életmentő műtét külföldön sem maradhat el, mert valaki nem tud azonnal fizetni.
  • Hivatalos személy nem kér pénzt: se rendőr, se mentő, se tűzoltó.
  • Ne adja meg adatait ismeretleneknek!
  • Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!
  • A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki se dőljön be a csalóknak. Minél többen beszélgetnek erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, annál kisebb eséllyel csaphatják be őket.