Egy férfi és egy nő pénzfelvétel közben rabolt ki embereket

2019.12.15. 09:45

A budapesti nyomozók elfogták azt a nőt és társát, akik 740 ezer forintot loptak el olyan emberektől, akik éppen pénzt vettek fel automatákból – írja a police.hu.

Egy fiatal nő és egy fiú 2019. szeptember 6. és november 12. között Budapest több kerületében pénzt lopott ATM automatákból. A módszerük az volt, hogy pénzfelvétel közben megzavarták, illetve elterelték a pénzfelvevő figyelmét, majd amikor az automata kiadta a pénzt, egymást takarva kivették belőle. Az idős embereknél úgy tettek, mintha segítséget kérnének a pénzfelvételhez, ezzel terelték el a figyelmüket, majd a végén észrevétlenül eltették a kiadott pénzt. Volt olyan is, hogy egy férfit pénzváltás miatt kértek meg, hogy vegyen fel pénzt, majd azt a nő kikapta a kezéből a pénztárcájával együtt, és elmenekültek. A férfi utolérte őket, és visszavette a pénzét.

Az elkövetők bő két hónap alatt nyolc alkalommal összesen740 ezer forintot loptak el.

A rendőrök a beszerzett kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőket, a 20 éves H. Sándornét és társát, egy 16 éves fiút, akiket december 12-én reggel Ercsiben elfogtak.

A budapesti nyomozók az elkövetőket 4 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, 3 rendbeli kifosztás bűntett és 1 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök a nőt és a fiút is őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.