Karddal támadtak egy idős férfire Százhalombattán - videó

szamurájkarddal támadtak egy férfire
Vágólapra másolva!
Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette azt a brutális jelenetet, amelyben egy férfi rátámad egy másikra, egy szamurájkarddal péntek délelőtt, Százhalombattán. 
Vágólapra másolva!

A veszekedés előzményeiről egy autószerelő írt egy posztot a Facebookon. Egy nő vett egy autót Százhalombattán, egy helyi férfitól, de a kocsiról kiderült, hogy műszaki hibás, ezért kérte meg az autószerelőt, hogy vizsgálja át - írja a Blikk.

Amikor kiderült, hogy nem lesz olcsó a javítás, a nő arra kérte a szerelőt, hogy menjen el vele az eladóhoz, és ezt mondja el neki is: hibás autót adott el neki. Így is történt, de az eladó üvöltözni kezdett velük, és elzavarta őket.

Az utcára azonban a férfi rokonai is kimentek, és folytatták a veszekedést.

Az autószerelő visszaült a kocsijába, ahol egy fedélzeti kamera mindent pontosan rögzített.

A felvételen jól látszik, hogy négy férfi, egy nő és egy kisgyerek áll az utcán, és veszekednek. Ekkor érkezik meg az eladó testvére is, aki kipattan a kocsijából,

és szinte azonnal elővesz egy szamurájkardot, amit kiránt a hüvelyéből.

A karddal fenyegetően hadonászik, de ekkor még sikerült őt megnyugtatni.

Pár másodperccel később azonban a vevő egyik ismerősét, egy 70 év körüli férfit megtámad vele: fejbe veri az egybként zsebre tett kézzel álló férfit, aki szinte azonnal megtántorodik, és az autónak esik.

Később újra megpróbál támadni a karddal fenyegetőző férfi, de akkor még időben lefogják. A kardot hol bedobják az autóba, hol kiveszik onnan, végül pedig egy nő szedi ki és viszi el onnan. Ezután ér véget a felvétel.

A felvétel másolatát a rendőrség lefoglalta, és eljárást indítottak.